Találsz egy férfit, meghal, kapsz 8 milliót. Sokan csinálják így, szokásos eljárás lett

„És ha megölik a maguk férjét, mit tegyenek? Mintha máskor nem halhatnának meg. Hát, pénzt kapnak!” – Oroszországban három éve még magyarázkodnia kellett Pavel Rakov kapcsolati tanácsadónak, amikor arról beszélt férjezett asszonyoknak, vőlegényre vágyó nőknek, hogy milyen előnyük származhat abból, ha kedvesük a frontra megy Ukrajna ellen harcolni.

Ma már kevésbé kellene magyarázkodnia: az orosz–ukrán háború ötödik évére egész iparág épült a frontra vonulók fizetésének és haláluk esetén a kártérítési pénznek a megszerzésére: csak időben kell házasságot kötni. Az orosz közbeszédben őket nevezik fekete özvegyeknek. Ennek is vannak azonban fokozatai. Van, aki csak sikeresen ismerkedik, de olyan is van, aki hadsereget átszövő korrupciós kapcsolatok révén utána is tud nyúlni a katonának, befolyásolva a túlélési esélyét.

„Találsz egy férfit az SZVO-ról. Meghal, kapsz 8 milliót. Sokan csinálják így, szokásos eljárás lett, vesznek belőle valami olcsó kis lakást. Ez egy üzleti modell”

– osztotta meg tapasztalatait Marina Orlova ingatlanügynök az Oroszországban különleges katonai műveletnek nevezett háború rövidítését használva. „Vannak rá coachok, jogászok. Erkölcsi akadály nincs, ha pénz van.”

Halottpénz

2022 őszén Oroszországban részleges mozgósítást rendeltek el – ezt egyszer merte megtenni a Kreml, de a társadalmi elutasítás kockázata miatt azóta a magas fizetést ígérő toborzásra épít. Azt viszont nem lehet kizárni, hogy a szeptember 20-i formális, de mégsem teljesen tét nélküli parlamenti választások után ezt ismét elrendelik, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint az ukrajnai titkosszolgálati információk is erről szólnak.

A mozgósítással együtt akkor életbe léptették a gyorsított házasságkötést lehetővé tévő szabályozást: hirtelen mozgósított fiatalok ezrei nősültek meg. Ez még nem a fekete özvegyek időszaka volt, hiszen a mozgósítás váratlan volt, ezeket a házasságokat jellemzően egymást valóban ismerő párok kötötték. A gyorsításra módot adó szabályozás azonban érvényben van azóta is, így jelentek meg

a fekete özvegyek, akikkel a katonák a szerződéskötés előtt vagy már a szolgálat ideje alatt, az eltáv vagy a sebesülés miatti lábadozás idején kötnek házasságot, akár egyetlen nap ismeretség után.

Jekatyerina a negyedik férjét harmadik férje temetésén ismerte meg. Az előzővel sem élt túl sokat, mert a férfi szerződésesnek állt, és néhány hónap múlva meghalt a fronton. A nőnek egy hónappal korábban még sikerült meghatalmazással hozzáférést szereznie a férje számlájához, így már a halála napján leemelte a szolgálatért addig összegyűlt 2,5 millió rubelt (kb. 10 millió forintot), majd a halál hivatalossá tétele után megkapta az ötmillió rubeles kártérítést is.

A férfi anyja a bíróságon támadta meg a döntést, mondván, a házasság nem volt valódi, érdemben nem éltek együtt. Első fokon az özvegynek adtak igazat, így az ügy most a másodfokú döntésre vár. Eközben a temetésen megismert negyedik férj anyja hasonló igénnyel fordult a bírósághoz. Az ő fia Jekatyerinát rövid ismeretség után vette el, és másnap már ment is vissza a frontra.

Néhány hónap múlva ő is eltűnt a fronton. Holttest nélkül a nő még fél évig semmiképp sem számíthatott juttatásra, de ő számított az elsődleges jogosultnak. Hogy megkapja-e, kérdés, mert az év végén az előző férj ügyében mégis gyanúsítottá vált a meghatalmazás alapján leemelt 2,5 millió rubel miatt.

Ugyanígy eljárás indult egy 38 éves nő ellen, aki a fronton meghalt 60 éves férje után tartott igényt a pénzre. Kiderült, hogy a házasságot egy hamis terhességi igazolás nyomán kötötték, a férj felnőtt fia végül elérte, hogy a pénzt ne a semmiből megjelent feleség kapja. A nőt most hat év börtön fenyegeti, mert az ügyészség szerint a hamis terhességi igazolással csalást követett el. A legtöbb ügy azonban általában polgári peres eljárásban zajlik a „fekete özvegyek” és a halott katonák korábbi családjai között.

Ezek az ügyek ma már mindennaposaknak számítanak, bár így is van, amelyiket jobban felkapja a sajtó. Például Angelina Varjuhina ügyét, aki talán az életet élvező instafotóinak sokaságával tűnt ki a fekete özvegyek sorából. De talán azzal is, hogy rövid életű férje az ukrán hadsereg által Oroszország területén hosszú hónapokig fenntartott kurszki kiszögellést felszámoló, ezért a Kreml által kiemelt hőstettként tálalt „csővezeték-akcióban” halt meg.

Georgij Kosztirko 2024 augusztusában vette el Varjuhinát, októberben már nem is beszéltek, miután a férj családja szerint a nő fotói alapján nem úgy tűnt, hogy a feleség a szó morális értelmében is házasságnak tekintené a kapcsolatot. Igaz, Varjuhina nyilvános instája alapján ez nem egy fél óra alatt lezavart házasságkötés volt, hanem méretét tekintve valódi esküvő, amelyet másfél éves ismeretség előzött meg. Az orosz sajtó mégis tényként kezeli, hogy a nő legalábbis számításból ment férjhez.

Ám amilyen könnyű megkötni a házasságot, olyan nehéz felbontani, Kosztirko a frontról ezt még kevésbé tudta érvényesíteni. Végül 2025 februárjában kimondta ugyan a bíróság, hogy a házasság március 25-től már megszűnik, ám Kosztirko március 9-én meghalt. Varjuhina igyekezett özvegysége jogán érvényteleníteni a válásról szóló döntést, igényt tartva a halott férj után járó juttatásra. A bíróság azonban a katona édesanyja mellé állt, így Varjuhina elesett az özvegyi juttatásoktól. Azaz a pénzt az édesanya kapja.

Ezek az ügyek azonban minden elemükben súlyos társadalmi értékzavart jeleznek: elvégre, miközben gyászoló anyák, feleségek szerepelnek a halott katonák körüli vitákban, valójában az Ukrajna ellen indított támadó háborúba önként, magas fizetésért hadba vonulókról és a pénzért ezt támogató szülők, rokonok, feleségek marakodásáról van szó.

Az állam teremtette meg a helyzetet

A Vlagyimir Putyin által indított háború a társadalmi mobilizáció meghatározó elemévé vált. Arról ebben a cikkünkben olvashat bővebben, hogy az orosz elnök milyen ideológiát körít és milyen szerepet szán a háborút megjárt, akár börtönből amnesztiáért cserébe a frontra vonuló katonáknak.

A szolgálat jellegétől függően 100-300 ezer rubel közötti fizetések, a szerződéskötéskor felvehető egyszeri juttatás százezreknek jelentett vonzó alternatívát, főleg azoknak, akik a hátrányos régiókban, érdemi képzettség nélkül legfeljebb a 27 ezer rubeles minimálbérre számíthatnak, ha van munkájuk egyáltalán.

Nemcsak nekik vonzó, hanem családjuknak vagy épp azoknak, akik az Oroszországban csak különleges katonai műveletnek nevezhető háború résztvevőire, orosz rövidítéssel SZVO-s partnerre pályáznak. „Keresem az én kis SZVO-skámat, Kszenyija, 28”, „Szeretem a virágokat és a szusit, kedves vagyok és okos, keresem a saját SZVO-somat, Inga, 32” – hasonló hirdetések sokaságát lehet találni az orosz közösségi oldalak társkereső csoportjaiban.

A cikk elején idézett társkapcsolati tanácsadó arról is beszélt a női hallgatóságnak, hogy mi a teendő, ha a férfi nem akar a frontra menni. „Menjenek maguk a hadkiegészítési parancsnokságra és mondják, hogy én tudok megfelelő férfit. Mondják meg a nevét, lakcímét, munkahelyét” – javasolta nevetést aratva. Igaz, később azzal védekezett, hogy a mondatot kiragadták a kontextusából, valójában egy kérdésre válaszolt, hogy mi a teendő, ha a partner haszontalan alkoholista, aki csak terhére van az egyedül gürcölő feleségnek. A lényegen azonban ez nem változtat: az állam a felemelkedés ígéretét adta meg a háborúval.

A seregbe jelentkezőnek is, halála esetén pedig a családnak – vagy annak, aki épp jókor kötött házasságot a katonának állóval.

Ezt Putyin még a gyászoló anyák előtt is remek érvnek gondolja. „Van, aki csak teng-leng, észrevétlenül telik el az élete. Élt, nem élt, mindegy is. De az önök fiai éltek. Értik? Ők elérték a céljukat. Nem hiába távoztak az élők sorából” – mondta az elnök. A bizarr vigasztalás az egyenlőtlen helyzetben bejön: a fiukat, férjüket gyászolók nem győznek köszönetet mondani Putyinnak, talán az elismerő szavak és talán a pénz miatt is.

Fekete öves fekete özvegyek

A frontra jelentkezéstől anyagi felemelkedést remélő katonák befűzésére építő iparágnak van azonban egy sokkal szervezettebb változata is, amelyhez a hadsereget átszövő korrupciós hálózat is kell.

Alekszandr Poliscsuk a 60-as gépesített dandárnál volt zászlós tavalyi letartóztatásáig. A gyanú szerint a dandárhoz tartozó egység könyvelőnője, valamint egy őrmesteri rangban lévő kolléganője Poliscsuk feleségével közösen legalább két férfit szervezett be a hadseregbe, majd hozta nekik össze a házasságokat. A feleség szerepét a könyvelőnő és az őrmesternő vállalták, egyiküknek ehhez előbb valódi férjétől is el kellett válnia.

A cél az volt, hogy a meglehetősen képzetlen és ami még fontosabb, elsődleges örökösök nélküli fiatal férfiak bevételeit megszerezzék a házasság és az ennek alapján adott meghatalmazások révén. Haláluk esetén a védelmi minisztériumtól és az állami biztosítótól összesen 13 millió rubelre (kb. 52 millió forintra) is jogosultak voltak a feleségek, akik elosztották a pénzt Poliscsukékkal. Ebben a két esetben csak a fizetéseket és egyéb juttatásokat, mert a két katona az eljárás elindításakor még biztosan életben volt.

A házasságra a bakákat itt nem feltétlenül a szerelem illúziója vette rá, hanem az az ígéret, hogy katonai kapcsolataik révén a feleségek biztosítják, hogy ne kelljen részt venniük a legveszélyesebb bevetésekben. Ez viszont azt jelenti, hogy az ellenkezőjét is el tudják érni. Erről, ha nem is fekete özvegyekhez kötve, de az egyes egységek parancsnokainak esetében már a Kreml-párti katonai bloggerek is beszéltek: szerintük rendszerré vált, hogy az alárendelt katonák nagyobb eséllyel kerülnek az első vonalba, ha nem fizetnek zsebbe közvetlen felettesüknek.

Mindenki cinkos

„Ezek az összegek mindenkit felbolygatnak. A katonáknak, a nőknek, a hadkiegészítésnek, mindenkinek a legfontosabb motivációja a pénz. Az államnak a jóra kellene ösztönöznie. Nálunk a rosszra ösztönöz” – mondta a jelenségről Jevgenyij Sztupin. A jogász emlékeztetett arra, hogy az ország lakossága alapvetően szegény, sokakat nyom a hitel vagy épp a hitelképtelenség. Ebben a helyzetben az állami propaganda központi eleme a toborzáshoz a pénz, a milliós összegek mindenütt látványosan virítanak az utcai plakátokon. Szerinte ez az erkölcstől elszakadó kapzsiság a társadalom minden rétegében megjelenik és erősödni fog.

Szerinte ennek jele a fekete özvegyek megjelenése is. Vannak ugyan velük szemben indított hatósági eljárásokról szóló hírek, de az igazi visszhang nem ez:

„Az emberek készek pénzért harcolni, készek a pénzért harcba küldeni gyerekeiket, férjeiket. Nincs társadalmi tiltakozás. Van egy olyan érzésem, […] hogy a fekete özvegyekről inkább irigykedve beszélnek” – mondta Borisz Pasztuhov.

A Londonban élő politológus szerint Putyinnak egyelőre megvan a lehetősége arra, hogy a pénzzel motiválva toborozzon, bár kérdés, hogy ez elég-e ahhoz, hogy havonta 40 ezer újabb embert vonzzon be a frontra és még nagyobb kérdés, hogy ezzel képes-e változtatni a fronton inkább stagnáló és az orosz erőket is kifárasztó helyzeten.

Pasztuhov szerint az ország gazdaságához mérten ezek az egyéni szinten vonzó összegek aprópénzt jelentenek – de arra épp elegek, hogy rendszer épüljön rájuk, amíg a társadalom nagyobb része perspektívát, nem pedig zsákutcát lát benne. Mindeközben az orosz hadsereg halottakban és súlyos sebesültekben mérve becslések szerint közel másfél millió embert veszített, anélkül, hogy eredeti katonai céljait, Ukrajna kapitulációját vagy Ukrajna teljes fekete-tengeri partvidékét vagy legalább a Donbasz egészét megszerezte volna.