Az FBI nem vizsgálja többet az ICE-ügynököket érintő támadásokat
Az amerikai Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) ügynökeivel az elmúlt napokban közölték, hogy a szervezet a továbbiakban nem fog nyomozásokat folytatni az idegenrendészet (ICE) ügynökeit érintő támadásokkal kapcsolatban – írta a New York Times. Az ilyen ügyekben végzett nyomozások olykor olyan bizonyítékokat tárnak fel, amik alapján vádat lehet emelni az ICE ügynökei ellen, és a korlátozás jelentősen visszaszorítaná az erőszakos fellépéseik miatt erőteljesen kritizált idegenrendészek jogi felelősségrevonását – írta a lap.
A változásról előző hét csütörtökön értesítették az FBI helyi vezetőit szerte az országban, egy írott feljegyzésben – mondták el a lapnak az ügyet ismerő, névtelenül nyilatkozó emberek. Ezt később megerősítette az NBC Newsnak kettő, a feljegyzést ismerő tisztviselő is.
A legfőbb ügyészség szerepét is betöltő amerikai igazságügyi minisztérium, valamint az idegenrendészetet is felügyelő belbiztonsági minisztérium egy közös közleményben tagadta, hogy ilyen változtatásra készülnek. Közlésük szerint a két szerv kapcsolatában nem történt semmilyen változás a szövetségi ügynökök elleni támadások miatt indított nyomozásokban, és „az FBI az ügynökség szabályai szerint továbbra is nyomozni fog”.
Az FBI és az ICE ügynökeihez eljutott iránymutatás szerint az ICE ügynökeit érintő nyomozásokat várhatóan a szervezeten belül működő belbiztonsági nyomozó osztály (HSI) veszi át, és ezzel gyakorlatilag saját maga után fog nyomozni – írta a Times. Ez a gyakorlatban azzal járhat, hogy jóval kisebb eséllyel vizsgálják majd, hogy az ICE ügynökei törvényt sértettek-e fegyvertelen emberek lelövésével. Ezt a CBS News is megerősítette, az ügyet ismerő forrásokra hivatkozva.
Tavaly január óta több mint húsz emberre lőttek rá szövetségi ügynökök idegenrendészeti akciók alatt, és hat embert, köztük három amerikai állampolgárt öltek meg. Július 7-én Texasban egy három évtizede az Egyesült Államokban élő mexikói bevándorlót ölt meg az ICE egyik ügynöke, egy hétre rá pedig Maine államban egy kolumbiai férfit. Az áldozatok mindkét esetben az autójukban ültek.
Januárban az ICE ügynökei két amerikai állampolgárt is lelőttek az utcán intézkedés közben Minnesota államban. Először január 7-én a 37 éves Renee Goodot lőtték le az autójában, majd január 24-én a szintén 37 éves Alex Prettit lőtte agyon két ügynök az utcán, miután több másik ügynök a földre szorította.