Trump szerint akár a hétvégén aláírhatnak egy nagyszerű megállapodást Iránnal, az irániak nem pont így látják
Donald Trump amerikai elnök néhány órája még azzal fenyegette Iránt, hogy az Egyesült Államok ma este NAGYON KEMÉNY csapást fog rá mérni, de mostanra már nem is ragadt le ott, hogy a sikeres tárgyalások miatt elmaradnak a bombázások. Az elnök most már ott tart, hogy szerinte már a hétvégén aláírhatnak egy megállapodást valahol Európában, és aztán újra is nyithat a Hormuzi-szoros. Trump szerint az iráni legfelsőbb vezető is beleegyezett már az egyezségbe, de az az ő szavai alapján sem egyértelmű, hogy pontosan milyen megállapodásról van szó, az iráni külügy pedig tagadja, hogy véglegesítettek volna bármit.
Trump pár órával ezelőtt azt írta, hogy a tárgyalások eredményét és a végleges megállapodás pontjait mind koncepcionálisan, mind részleteiben jóváhagyta az összes érintett fél, köztük az Egyesült Államok, Izrael, Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek, Katar, Törökország, Pakisztán, Bahrein, Kuvait, Jordánia, Egyiptom és mások is. Később a Fehér Házban már arról beszélt, nagyszerű megállapodást kötöttek Iránnal, amelyet akár a hétvégén alá is írhatnak. Ha ez valóban így lenne, az hosszas huzavona után a legkomolyabb diplomáciai előrelépés lehetne a hónapok óta zajló háborúban.
Az elhangzottakat ugyanakkor több okból is nehéz komolyan venni. Az amerikai elnök gyakorlatilag március óta folyamatosan azt kommunikálja, hogy már nagyon közel van a megállapodás, miközben hol fenyegetőzik, hol sikerekről posztol. Amikor viszont tényleg sikerült valamit elérni egy tűzszünet képében, fél nap alatt kiderült, hogy ezzel sem oldódott meg semmi, és azt a mostani fenyegetőzős-engedős kör is jól mutatja, hogy ez azóta sem változott. Trump bejelentésén még az általában jól értesült Izrael is meglepődött, és több dolog is arra utalt, hogy nem feltétlenül az a valóság, amiről az elnök beszél.
Az iráni Forradalmi Gárda közleményében azt írta, Trump a háború kezdete óta rendszeresen tett egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat, a hozzájuk köthető, félhivatalos Tasnim hírügynökség pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy addig nem érdemes készpénznek venni az amerikai elnök szavait, amíg az iráni vezetés nem reagál rájuk. Az ugyancsak félhivatalos Fársz hírügynökség rövid időn belül két dolgot is posztolt az ügyről, ami szintén nem segített az értelmezésben – az egyik szerint egy megbízható forrásuk azt mondta, Irán semmilyen tervezetet nem hagyott jóvá, a másikban viszont arról volt szó, hogy
mivel az Egyesült Államok elfogadta az Irán által megfogalmazott szöveget, nagy esély van arra, hogy Teheránban jóváhagyjanak egy megállapodást.
Az is okozott némi zavart, hogy maga Trump sem igazán kommunikált konzisztensen arról, hogy tulajdonképpen akkor most a nagyszerű megállapodás békekötést jelent, vagy valami egészen mást. Az elnök azt mondta, tudomása szerint az iráni legfelsőbb vezető is beleegyezett a tervezett megállapodásba, amiben az atomprogramjuk leállítását is vállalják. Ez szerinte szinte teljesen készen van, és biztosan alá is lesz írva záros határidőn belül, mert szerinte az amerikai támadások megtörték Iránt. Utána viszont egy újságírói kérdésre arról beszélt, hogy egy nagyon erős és részletes, de kicsit elméleti egyetértési megállapodásról van szó.
Ez alapján arról van szó, hogy a felek jogilag nem kötelező erejű dokumentumban vállalják, hogy egy azonos cél, jelen esetben a béke érdekében fognak dolgozni – amit elméletileg eddig is csináltak. Ez alapján nem feltétlenül lehet békekötésről beszélni, és ezt támasztja alá az is, hogy az iráni külügy szóvivője azt nyilatkozta, hogy egyelőre semmit nem véglegesítettek, és Irán még nem hozott döntést egy esetleges megállapodásról. Azt ő is elismerte, hogy létezik egy szöveg, ami nagyrészt készen van, de állítása szerint az Egyesült Államoknak irreális elvárásai és újonnan megjelent követelései vannak.
A szóvivő azt is mondta, hogy Irán nem tervez engedni a nyomásnak, és nem fogja áthágni a korábban meghúzott vörös vonalait.
Az mindenesetre biztos, hogy valamilyen megállapodáshoz sikerült közelebb jutnia a feleknek, ezt a felek nyilatkozataiból kihámozható infók mellett az is alátámasztja, hogy a CNN egy forrása azt mondta, hogy a mediátorok jelenleg kifejezetten optimisták, mert tényleg sikerült az eddigiekhez képest komoly áttöréseket elérni az ügyben. Korábban a Reuters is hasonlóról írt nyugati és iráni források alapján.