70 milliárd dolláros támogatást szavazott meg az amerikai kongresszus az ICE-nak és a határőrségnek
Évek óta fennálló patthelyzet oldódott most meg, amikor az amerikai kongresszus megszavazta az ICE, vagyis az idegenrendészet, illetve a határőrség 70 milliárd dolláros finanszírozásáról szóló törvényjavaslatot, írja a Reuters.
A javaslat 214-212 arányban, nagyrészt pártvonalak mentén ment át. A jogszabály most Donald Trump elé kerül, aki várhatóan alá is fogja írni.
A republikánusok vezette szenátus a múlt hét végén elfogadta ugyanezt a törvényjavaslatot. A republikánusok egy gyorsított eljárást alkalmaztak, ami lehetővé tette számukra, hogy megkerüljék a szenátus demokrata részének blokkolását.
A republikánusok és a demokraták közötti, a bevándorlási hatósági reformok kapcsán jelentkező politikai nézeteltérések az év elején a Belbiztonsági Minisztérium 76 napos részleges kormányzati leállásához vezettek. A leállás áprilisban nagyrészt véget ért, miután Trump aláírt egy kétpárti törvényjavaslatot, ami szeptember 30-ig, a költségvetési év végéig finanszírozza a minisztérium azon ügynökségeit, amelyek nem vesznek részt az elnök bevándorlási szigorítási intézkedéseiben.
A demokraták határozottan ellenezték a bevándorlási hatóságok finanszírozását, miután januárban az ICE ügynökei két amerikai állampolgárt is lelőttek az utcán intézkedés közben Minnesota államban. Először január 7-én a 37 éves Renee Goodot lőtték le az autójában, majd január 24-én a szintén 37 éves Alex Prettit lőtte agyon két ügynök az utcán, miután több másik ügynök a földre szorította.