Szlovákia az Európai Unió Bíróságához fordult az orosz gáz importját tiltó uniós döntés miatt
Szlovákia pénteken beadta panaszát az Európai Unió Bíróságához az orosz gáz importját tiltó és az orosz kőolaj behozatalának leállítására való felkészülést előirányzó, idén januárban hozott uniós döntés miatt – jelentette be Boris Susko szlovák igazságügy-miniszter.
Az MTI beszámolója szerint a szlovák kormány azt kifogásolja, hogy az importtilalomról szóló határozatot az Európai Bizottság (EB) javaslata alapján úgy fogadták el, mint az EU kereskedelmi politikája körébe tartozó döntést, és így azt minősített többséggel hagyták jóvá. A szlovák álláspont szerint azonban a határozat korlátozó jellege és annak összefüggései arra mutatnak, hogy olyan döntésről van szó, amely az EU kül- és biztonságpolitikája végrehajtásának körébe tartozik.
Boris Susko szerint a döntésnek ez a módja megzavarhatja a jogkörök egyensúlyát az EU-n belül, és meggyengítheti az egyes tagállamokat az alapvető kérdésekben történő döntéshozatal során. „A panaszt azért nyújtjuk be, mert megkérdőjelezzük annak jogalapját, amelynek mentén a döntést meghozták” – írta.
Az Európai Unió Tanácsa januárban fogadta el a rendeletet, amely fokozatosan, 2027 végére kivezeti az orosz gázt az EU-ban. A szavazáson a 27 tagállami kormányt képviselő államtitkárok, miniszterek közül 24-en igennel, a magyar és a szlovák nemmel szavazott, a bolgár tartózkodott. A jogszabályt szó szerint rendes jogalkotási eljárással fogadták el, ahol a kormányok közt elég a minősített többség.
A rendes jogalkotási eljárásban a Tanácsnak az Európai Parlamenttel (EP-vel) is meg kell egyeznie, de tavaly decemberben kialkudták a végső szöveget. A kormányoknak nemzeti terveket is le kell tenniük az asztalra, hogy hogyan akarnak megfelelni a határidőknek, és hogyan tennék sokfélébbé a gázellátásukat.
Korábban a magyar kormány is pert ígért, ha elfogadják a jogszabályt. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter már decemberben azt ígérte: „amint ez a döntés hivatalos formában is megjelenik”, benyújtják a már kész keresetet a jogszabály „eltörlésére”, mert az szerinte „óriási jogi csalással” jött létre. Szijjártó korábban arról is beszélt, hogy a jogi munkát összehangolják a szlovákokkal.