Már csak a magyar félen múlik a Budapest-Belgrád megnyitása a szerb közlekedési miniszter szerint
Szerbia készen áll a Budapest-Belgárd vasútvonal megnyitására, ami kizárólag Magyarországon múlik, mondta Aleksandra Sofronijević szerb közlekedési miniszter, írja a Szabad Magyar Szó.
Sofronijević arról beszélt, hogy a teherforgalom február 24-e óta zajlik a vonalon, a gond pedig szerintük technikai jellegű: „a magyar fél, mindenekelőtt a MÁV ellenőrzi az úgynevezett ETCS-rendszert, ugyanis megjelent egy hiba, amely befolyással bír a 160 kilométeres óránkénti sebességgel közlekedő szerelvények esetében”.
A miniszter azt mondta, hogy a szerb vonatok már jártak Magyarországon, kaptak engedélyt is.
Márciusban írt arról átfogó cikket a G7, hogy ezer sebből vérzik az ezermilliárdból felújított Budapest–Belgrád-vasút. Budapest–Belgrád vasútvonalon február végén elindult a teherforgalom, a személyvonatok azonban még nem járnak, mert nincs meg a vonalra a vonatbefolyásoló rendszer használatbavételi engedélye. Március végén mindkét, a szakmában nagyon nagyra tartott ETCS-szakértő felmondott a MÁV Technológiai Rendszerüzemeltetési Igazgatóságáról, ami tovább bonyolította a folyamatos csúszásokkal és problémákkal küzdő Budapest-Belgrád helyzetét.