Trump szerint Irán új vezetése tárgyalni akar vele, és ő is nyitott erre
Egy nappal azután, hogy Izrael és az Egyesült Államok támadást indított Irán ellen, Donald Trump amerikai elnök vasárnap a The Atlantic-nek azt nyilatkozta, hogy Irán új vezetése tárgyalni akar vele, és erre ő nyitott. „Tárgyalni akarnak, én pedig beleegyeztem, így tárgyalni fogok velük. Hamarabb kellett volna ezt megtenniük. Hamarabb kellett volna megadniuk azt, ami nagyon könnyen megvalósítható lett volna. Túl sokáig vártak” – mondta Trump. Arra a kérdésre, hogy az irániakkal való tárgyalásra mikor kerülhet sor, az elnök így válaszolt: „Ezt nem tudom még megmondani.”
Trump megjegyezte, hogy az elmúlt hetekben a tárgyalásokban részt vevő irániak közül néhányan már nem élnek. „A legtöbbjük már nincs közöttünk. Néhányan, akikkel tárgyaltunk, már nem élnek, mert az nagy csapás volt” – mondta. „Korábban kellett volna megtenniük. Megállapodhattak volna. Korábban kellett volna megtenniük. Túl sokat okoskodtak” – mondta az elnök.
Trump vasárnap a Fox Newsnak is nyilatkozott, és azt mondta, hogy összesen 48 iráni vezető – köztük Ali Hamenei ajatollah, Irán volt legfelsőbb vezetője – halt meg az Egyesült Államok és Izrael csapásaiban. „Haladunk előre. Gyorsan haladunk előre. Senki sem tudja elhinni, hogy ilyen sikert értünk el, 48 vezető halt meg egy csapásra” – mondta.
A CNBC-nek pedig azt mondta, hogy az amerikai hadművelet jól halad, még gyorsabban is, mint tervezték.
(The Atlantic, Reuters, BBC)