Hamenei gyanúját is el kellett altatni, hogy az amerikai-izraeli támadás váratlanul érje

Nem sejtette az iráni legfelsőbb vezető, hogy valóban támadást indít az Egyesült Államok és Izrael, így Ali Hamenei nem vonult le védett bunkerébe, ez tette lehetővé hogy halálos csapást mérjenek rá, miközben további több száz iráni katonai célpontot bombázott le a két ország szombaton.

Ahhoz azonban, hogy Iránt érezhetően felkészületlenül érje a támadás számos elterelő lépésre volt szükség az Egyesült Államok részéről. Ezt vette sorra cikkében az Axios.

Az amerikai részről Eposzi Düh, izraeli részről Ébredő Oroszlán fedőnévvel indított akció szervezése decemberben indult, amikor Iránban hatalmas tüntetések indultak meg az országot 47 éve uraló teokratikus rezsim ellen. Ezt Hamenei erőszakszervezetei január közepére fojtották el, nem sokkal azután, hogy Donald Trump a tiltakozók bátorítására azt üzente: „A segítség úton van!” Az Egyesült Államok elnöke valóban közel volt ahhoz, hogy csapást rendeljen el Irán ellen, végül azonban visszavonulót fújt – Washington azonban valójában az Izraellel összehangolt támadáson dolgozott. A következő hetekben az Egyesült Államokban járt az izraeli katonai hírszerzés vezetője, a hadsereg vezérkari főnöke és a Moszad vezetője is.

Eközben azonban Trump tárgyalásokba is kezdett Iránnal február elején a 91 milliós ország atomprogramjának végleges leállításáról, amely a gyanú szerint atomfegyver előállítását célozta.

Az ománi közvetítéssel elkezdett tárgyalások azonban nem csak elterelésként szolgáltak, Trump nem zárta ki, hogy ha eredményesek lesznek – részben épp a katonai beavatkozás lebegtetésével –, akkor megindulhat Teheránnal az érdemi egyezkedés a kapcsolatok hosszabb távú rendezésére, meghagyva a síita teokratikus hatalmat.

Washington világossá tette, hogy ha nem jutnak érdemi megegyezésre, akkor Iránnak katonai beavatkozással is számolnia kell. (Ekkor azonban még hangsúlyosabb volt a megállapodásra való törekvés, erről beszélt Marco Rubio külügyminiszter is, napokkal a támadás előtt.)

A tárgyalási szándékot az Egyesült Államok az utolsó pillanatig fenntartotta, Genfbe is elutazott Steve Witkoff elnöki megbízott és Trump veje, Jared Kushner, hogy találkozzon az ománi közvetítővel, Badr al-Buszaidi külügyminiszterrel. Az amerikaiak azonban ekkor már tisztában voltak azzal, hogy nem lesz érdemi megállapodás, úgy vélték, Irán csak az időt húzza.

Izrael és az Egyesült Államok ekkor már egyeztetett arról, hogy a támadást február 28-án el lehet indítani, amikor Hamenei megbeszéléseket tart a felső vezetéssel a kormányzati központban. Feltéve, ha nincs sejtése a készülő támadásról. Állítólag kapott erre jelzéseket, de mégsem változtatott a tervezett programjain.

Mivel a tárgyalások utolsó köre sem vezetett eredményre és sem Witkoff, sem Kushner nem látott esélyt a megegyezésre: Irán nem volt hajlandó lemondani saját térségbeli szervezeteinek finanszírozásáról, Jementől Libanonig, és a nukleáris programjában sem hajlott kompromisszumra – növelni akarta az urándúsítást a csökkentés helyett, ami megint arra utalt, hogy nem polgári, hanem katonai céljai vannak, atomfegyver előállításán dolgozik továbbra is és valójában ismét felhalmozza a hozzá szükséges dúsított uránt –, így megszületett a döntés a támadásról.

Az ománi külügyminiszter közvetítőként még tett egy utolsó kísérletet Genf után és Washingtonba utazott, találkozott J. D. Vance alelnökkel, de ekkor al-Buszaidi már csak kitérő válaszokat kapott.

„Ha az irániak eljöttek volna Genfbe és megadták volna Trumpnak, amit akart, akkor az elnök behúzta volna a féket” – idézte az Axios az egyik izraeli katonai forrását, aki szerint az irániak „arrogánsak voltak és azt gondolták, nem lépnek” az amerikaiak. „Tévedtek.”