Az USA olimpiai bajnok női jégkorongosai nem mennek el Trump évértékelőjére

Az Egyesült Államok női jégkorongosai nyerték az idei téli olimpiát, ami után a csapat meghívást kapott Donald Trump évértékelő beszédére magától az elnöktől. A csapat viszont közölte, hogy nem vesznek részt az évértékelőn – írja az AP. A döntés hátterében az áll, hogy csak vasárnap értesültek a meghívásról, és túl későn érkeztek vissza Amerikába, ami miatt nehéz lett volna összehozni a programot.

„Az időzítés és a játékok után korábban tervezett tanulmányi és szakmai kötelezettségek miatt a játékosok nem tudnak részt venni az eseményen. Megtiszteltetésnek tartják, hogy meghívták őket, és hálásak az elismerésért” – közölte az aranyérmes női csapat. Donald Trump a férfi jégkorongosokat is meghívta, akik szintén bajnokok lettek az idei játékokon. A női csapattal ellentétben ők elfogadták a meghívást, és kedden meg is érkeztek a Fehér Házba, ahol találkoztak az elnökkel – írta a CNN.

A férfi csapat egyik játékosa, Matthew Tkachuk azt mondta a meghívás után, hogy ez volt az álmuk, és szerinte ez egy remek módja a nemzet egyesítésének. Donald Trump vasárnap este hívta meg a férfi csapatot is, és azt üzente a játékosoknak: „A női csapatnak is el kell jönnie, ugye tudják?” Majd viccelődve megjegyezte, hogy ha nem hívná meg a női csapatot, azért valószínűleg kritika érné.

A milánói–cortinai téli olimpia vasárnapi zárónapján, az olaszországi játékok utolsó döntőjében Amerika hosszabbításban 2-1-re verte Kanadát férfi jégkorongban, így 1980 után lett újra övék az arany. Trump nem tudta megállni, hogy simán csak gratuláljon a csapatuknak, mesterséges intelligenciával inkább elintézte, hogy ő is a pályára lépjen Kanada ellen: öltönyben, a szokásos piros nyakkendőjét viselve így végül ő nyerte meg az olimpiát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!