Orosz ortodox pap és kínai gránitoroszlánok: Norvégia úgy érzi, tesztelik a jégbe fagyott nemzetközi átjáróházban

Nem zárják ki, hogy Oroszország területfoglalásokba kezdene annak érdekében, hogy megvédje az északi területeken tartott nukleáris fegyvereit, jelentette ki múlt héten Eirik Kristoffersen tábornok, a norvég hadsereg parancsnoka. Nem a közeljövőben, de egy esetleges Oroszország–NATO-konfliktus esetén számítanának támadásra a térségben. Ehhez kapcsolódik, hogy a britek következő három évben 1000 főről megduplázzák Norvégiában állomásozó katonáik létszámát az orosz katonai fenyegetés miatt.

Van egy olyan szigetcsoport, aminek a helyzete miatt már Kristoffersen nyilatkozata előtt aggódni kezdtek a norvégok. Izlandtól északra kisebb-nagyobb szigetek pettyezik a vizeket, ezek zöme norvég fennhatóság alatt áll. Az északi sarkköri versengés azonban a Spitzbergákra, hivatalos norvég nevén Svalbardra is hatással van.

A gleccserektől és jegesmedvéktől hemzsegő, de rendkívül ritkán lakott szigetcsoport esete merőben különbözik a Donald Trump által az Egyesült Államoknak követelt, Dániához tartozó, de nagyfokú autonómiával bíró Grönlandétól. A Benelux államok teljes méretével vetekedő szigetcsoport norvég fennhatósága korántsem olyan egyértelmű, mivel egy évszázados szerződés kiterjedt jogköröket ad más államoknak is, hogy szabadon üzletelhessenek a szigeteken.

Ezt pedig a Nyugattal barátságtalan viszonyt ápoló nagyhatalmak a mostani geopolitikai versengésben igyekeznek kihasználni.

A külföldi jelenlétet gyanakodva figyelő norvég kormány már az elmúlt években bekeményített: megvonta az addig létező szavazati jogot az ott élő külföldiektől a helyhatósági választásokon, nem engedi nekik ingatlan vásárlását, szigorúbban ellenőrzi a nem norvég kutatókat, és bejelentette igényét a parttól több száz kilométerre lévő vizekre és tengerfenékre is.

Nagy számban élnek itt orosz bányászok, kínai tudósok és persze gazdag norvég ingatlantulajdonosok is. Norvégiát a szövetségesei részéről is érték kritikák, hogy túlterjeszkedik a Svalbard-szerződésben neki megszabott kereteken. Oslo azzal védekezett, hogy nincs választása, ha nincs résen, akkor azt kockáztatja, hogy ellenséges erők vetik meg a lábukat a szigeteken. A helyzetet január közepén nagyobb cikkben is körüljáró New York Times szerint a szigetcsoport a világ egyik legalkalmasabb helye arra, hogy letöltsék a műholdak adatait és ellenőrizzék a rakéták pályáját. E mellett a terület bővelkedik ritkaföldfémekben is.

A nagyhatalmak egymást vádolják: az amerikaiak szerint a kínaiak katonai kutatásokat végeznek Svalbardon, az oroszok pedig olyan nyelvezettel jelezték már többször igényeiket, amilyet Ukrajna lerohanása előtt használtak. Sőt, a szigetcsoport körüli vitában az Európában megszokott hibrid hadviselésük egyes elemei is meg-megjelennek.

„Norvégia az egyik legsúlyosabb biztonsági helyzetben találta magát 1945 óta” – mondta a Timesnak a norvég külügyi államtitkár, Eivind Vad Petersson. Szerinte a szigetcsoportot sokáig úgy használták más országok, mint ahol bármit megtehetnek, de ez koránt sincs így. „Ez szuverén norvég terület”, amit világosan jelezni is akarnak.

Terra nulliusból közös biznisz

Svalbard székhelyét, Longyearbyent a New York Times riportja egy téli üdülőközpont és egy katonai bázis keverékeként írta le. Most közel 2500 lakosa van 50 országból, napi repülőjáratok kötik össze a norvég szárazfölddel, menő éttermek és hotelek váltják egymást az utcákon. Pedig egykor a kutya se lakta.

Évszázadokkal ezelőtt a norvégok terra nulliusként, senki által nem igényelt, nem megszállt, nem annektált területként tekintettek rá. A Svalbard név is hideg partokat jelent, és ha már egy norvég azt mondja egy tájra, hogy hideg, az tényleg hideg. Kezdetben csak a norvég bányászok és az orosz szőrmevadászok bírták a sarkvidéki klímát. Az első világháború után a győztes hatalmak elismerték – a háborúban amúgy semleges – Norvégia területi igényét, de nem korlátlanul. A katonai jelenlétet megtiltották, viszont a Svalbard-egyezményt aláíró országok szabadon vadászhattak, halászhattak, bányászhattak és birtokolhattak földterületeket a szigetvilágban és annak vizein.

Kezdetben a norvégok mellett Dánia, Franciaország, Olaszország, az Egyesült Államok és Japán írta alá az egyezményt, később a Szovjetunió és Kína is csatlakozott. Mára 50 ország lett az egyezmény részese, olyanok is, mint Afganisztán, Észak-Korea és Magyarország is – Budapest 1927. október 29-én ratifikálta a megállapodást.

Ebben az szerepel, hogy a felek megadott feltételek mellett elismerik „Norvégia teljes és korlátlan felségjogát a Spitzberga csoportra”, de a megadott területeken a szerződő felek hajóit és állampolgárait egyenlő mértékben megilleti a halászás és a vadászás joga. Más cikkelyek pedig a bányászatról is rendelkeznek, ami most különösen érdekes lehet.

A tengerfenék ugyanis gazdag rézben, cinkben, kobaltban, lítiumban és ritkaföldfémekben, amik elengedhetetlen részei az elektromos autóknak vagy szélturbináknak (itt egy térképen is láthatók a valószínű lelőhelyek). 2024 januárjában a norvég kormánypárt bejelentette, hogy egy Németország méretű területen kezdeményezi a kitermelést.

Amellett, hogy norvég környezetvédők és baloldali pártok ökológiai okokból tiltakoztak, az oroszok is megszólaltak. „Szeretnénk ismételten emlékeztetni a norvég felet arra, hogy nem gyakorol korlátlan szuverenitást” a térségben – jelezte az orosz külügyminisztérium már 2023-ban. Meglepő helyről értettek egyet Moszkvával, az izlandi kormány is hasonló szövegezésű üzenetet küldött Oslónak. Az Európai Unió „inkoherensnek” nevezte Norvégia álláspontját a svalbardi vizekről.

Végül az említett norvég baloldali pártok torpedózták meg a kormány akaratát, tavaly decemberben egészen addig nem voltak hajlandók elfogadni a 2026-os költségvetést, amíg a tengerfenéki bányászat le nem kerül a napirendről. A kormány végül jelezte, négy évig nem oszt ki bányászati koncessziókat, de a célja a „nyereséges és fenntartható” bányászat.

Külföldiek a présben

„Folyamatosan erre gondolok” – mondta a Timesnak a 30 éves thaiföldi Natapol Nantavizit arra, hogy egyre inkább megnehezül az életük a sarkköri szigetcsoporton. Ő és testvére 20 éve érkeztek az anyjukkal, aki házvezetőnő lett egy családnál. A fiait norvég iskolába íratta, így elsajátították a bokmålt, az ország hivatalos nyelvét, és a helyi társadalom részének tekintették magukat. Aztán elkezdődtek a norvég hatóságok keménykedései. Egy thai férfit egyszer megállítottak a rendőrök, és közölték vele, hogy thai jogosítvánnyal nem vezethet. Ezt a szigort később enyhítették ugyan, de a külföldiek megijedtek.

A szigor a választási rendszerben is tetten érhető volt. 2001 óta a külföldiek is részt vehettek a longyearbyeni önkormányzati választáson, de három éve a hatóságok hoztak egy olyan szabályozást, miszerint csak az szavazhat, aki legalább három évet a szárazföldi Norvégiában élt. A kormány szerint ezt már régen meg kellett volna lépni.

A telekügyekben is a fékre lépett a kormány. Svalbard területének 99 százaléka a norvég államé, de a maradék 1 százalékból sem enged. Norvég tulajdonosok egy csoportja egy 51,8 négyzetkilométernyi területet szeretne értékesíteni, ügyvédjük szerint amerikai és európai vevők is érdeklődtek iránta. Egy washingtoni jogi cég azzal hirdeti a területet, hogy környezetvédelmi, tudományos és műholdas jelentősége van, mert az Északi-sarkhoz közel sokkal jobb vételt tud biztosítani a műholdas kommunikációhoz. Már létezik egy ilyen vevőállomás a főszigeten SvalSat néven, ami korábban Tom Cruise egyik Mission: Impossible filmjének is helyszínül szolgált.

Nemcsak azért lesz azonban nehéz dolguk külföldi vevőknek, mert nemzeti park területéről van szó, hanem mert egy 2024-es királyi rendeletben nemzetbiztonsági indokokra hivatkozva korlátozták, hogy ki vehet területet. A tulajdonosok ügyvédje szerint a norvég állam célja, hogy nagyon nyomott áron megszerezze a területet, amivel Norvégia hitelessége sérül jogállamként.

Moszkvai veszedelem

Az orosz jelenléttől is fáznak a norvégok. A New York Times beszélt pár szót Pjotr Gramatyik atyával, aki a helyi ortodox közösség papja Barentsburgban, Oroszország svalbardi kolóniájában. A norvégok a Kreml meghosszabbított karjának tartják a papot, hiszen az orosz ortodox egyház Vlagyimir Putyin rendszerének, illetve az ukrajnai háborúnak is elkötelezett támogatója.

Oroszország, illetve régebben a Szovjetunió több bányászteleppel volt jelen Svalbardon, mára csak Barentsburg maradt. A Willem Barents holland felfedezőről elnevezett települést egykor ezren is lakták, mára háromszáz lakosa maradt. Oroszország azonban nem engedte el igényeit, egyes orosz politikusok átneveznék a szigetcsoportot, mások amellett kardoskodnak, hogy meg kell védeni Svalbard orosz ajkú lakosait. Az Atlantic Council írásában megemlítette, hogy Barentsburgban is megtartják a Moszkvából jól ismert győzelem napi parádét, és a lakatlanná vált Pyramidenben is látni szovjet zászlókat.

Ivan Lavrentyijev, egy orosz gleccserkutató azt mondta, szerinte az országa mindig jelen lesz a Spitzbergákon, „örökké bányászni fogunk”. Ez Oroszország legnyugatibb érdekeltsége, így nem csoda, hogy a Kreml nem akarja feladni. A szigetcsoporttól délre található az orosz Kola-félsziget rengeteg atomfegyverrel, és az annak hordozására alkalmas tengeri flotta jó részével.

A washingtoni Arctic Institute írása szerint Donald Trump nyomulása Grönlandért, a sziget esetleges amerikai megszerzése Dániától olyan precedenst teremthetne, ami alapján Oroszország is megpróbálhatná bekebelezni Svalbardot.

Ugyanakkor olyan forgatókönyvet is el tudnak képzelni, hogy egy esetleges amerikai területszerzés esetén pont Moszkva és Peking hangoztatná, hogy ellenzik az imperializmust, és békén hagynák a szigeteket. Mivel számos ország aláírta a Svalbard-egyezményt, sokak szerint ez garantálhatja, hogy a nemzetközi rend felbomlása esetén is fennmaradjon a norvég fennhatóság.

„Amikor a norvég kormány azt mondja, a legsúlyosabb biztonsági helyzettel állunk szemben a második világháború óta, az egy valóban súlyos és komoly valóságot mutat” – mondta Kari Aga Myklebost, aki az orosz történelem szakértője a Norvég Sarkköri Egyetemen. Az oroszok valószínűleg nem fognak katonai erőt bevetni Svalbard elfoglalására, nem kockáztatnak nyílt összecsapást a NATO-val, mondta a Science Norway lapnak. Myklebost szerint az oroszok már feszegették a határokat, de a közvetlen konfrontációt elkerülve. Információs hadviseléssel provokálnak, majd amikor erre keményebb válasz érkezik a hatóságoktól, azt hangoztatják, hogy Norvégia megsérti a Svalbard-egyezmény szellemiségét.

Svein Rottem, a Fridtjof Nansen Intézet kutatója is egyetértett abban, hogy nem lesz összecsapás, minden fél a status quo fenntartásában érdekelt. Rottem szerint az a veszély sem áll fenn, hogy az oroszok helyett az amerikaiak kezébe kerüljön a szigetcsoport. Ez azért merülhetett egyáltalán fel, mert Zoran Milanović horvát elnök nemrég azt vetette fel, mi lenne, ha Amerika Grönland helyett Svalbardot venné birtokba. Rottem szerint ez elszigetelt vélemény, és ahogy Grönland, úgy Svalbard megszállását is ellenezné az amerikai közvélemény.

Azt is kiemelte, hogy az egész sarkköri területszerzési ügy az oroszok kezére játszik, mert elvonja a figyelmet az ukrajnai háborúról.

Norvégia nemzetbiztonsági stratégiája kiemelten kezeli a messzi északot. A Svalbard környéki tengerek és szorosok jó megfigyelési pontok, itt a Jeges-tengerről az Atlanti-óceánra igyekvő orosz tengeralattjárókat is könnyebb kiszúrni. A dokumentum szerint a norvég–orosz viszony hagyományosan stabil volt északon, de a helyzet változik. „Ugyanakkor a keleti szomszédunk most már veszélyesebbé vált” – írták.

Havasi panda

Kína a Sárga-folyó Állomással van jelen a kis svalbardi faluban, Ny-Ålesundban. Eléggé felidegesítette a norvég hatóságokat, amikor tavaly júliusban egy hajóról kétszáz kínai és hongkongi látogató masírozott le kínai zászlókat lobogtatva. Egyesek katonai egyenruhában pózoltak a kutatóállomás előtti méretes gránitoroszlánok előtt. A történtek a Newsweek szerint annyira felpaprikázták Oslót, hogy kötelezték Kínát az oroszlánok eltávolítására, arra hivatkozva, hogy sértik a svalbardi norvég szuverenitást.

Az amerikaiak attól tartanak, Kína katonai kutatásokat végez a szigeteken. A Svalbardi Egyetemi Központ ezért tavaly kitiltotta a campusáról a kínai hallgatókat. Peking tagadta a katonai célokat, az oroszlánokat pedig még nem távolította el a szigetcsoportról, ahol eddig jól megfértek egymással 50 nemzet polgárai, gránitszobrok és a klímaváltozás ellenére hízó jegesmedvék is.