Trump nem hajlandó bocsánatot kérni a rasszista, obamás videó miatt

Péntek este Donald Trump is reagált arra, hogy órákkal korábban úgy került fel egy videó a közösségi oldalára, hogy abban az Obama-házaspár majomként is látható volt. A nyíltan rasszista videó miatt kérdőre vonták az elnököt, de szerinte ő nem hibázott, és közölte, hogy nem fog bocsánatot kérni. A Guardian szerint többen is kezelhetik Trump Truth Social-fiókját.

A rasszista klip miatt demokrata politikusok mellett republikánusok is felháborodásuknak adtak hangot, köztük Tim Scott is, aki az egyetlen fekete republikánus szenátor.. A Fehér Ház szóvivője először igyekezett elütni a dolgot, majd később a hivatal közleményt adott ki arról, hogy hiba történt, és törölték a bejegyzést.

Arról kevesebb szó esett, hogy a videó, amelynek a végére az Obamát rasszista módon ábrázoló részlet került, egy Trump által régóta hangoztatott, hamis összeesküvés-elméletről szólt. A videóban arról volt szó, hogy a 2020-as elnökválasztáson a szavazógépekkel választási csalást követtek el, és a demokrata Joe Biden ezért nyerhetett Trumppal szemben.

A 2020-as vereségbe Trump nem nyugodott bele, és ez is hozzájárult az amerikai képviselőház 2021. január 6-i ostromához, ahol több ember halálával járó zavargások törtek ki, négy rendőr meghalt, 140 hatósági személy megsérült. Számos erőszakos tiltakozót börtönre ítéltek, akiknek Trump tavalyi visszatérése után elnöki kegyelmet adott.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!