Obamát és feleségét majomként ábrázoló videót osztott meg Trump

612

Donald Trump számtalan alkalommal kifejezte ellenszenvét Barack Obama korábbi demokrata párti elnökkel szemben, akitől 2016-ban átvette az elnökséget. Pénteken azonban odáig ment, hogy megosztott egy videót, amelynek végén a volt elnök és felesége majomként látható. A gesztust sokan elítélték, köztük Tim Scott is, aki az egyetlen fekete republikánus szenátor. A Fehér Ház azt közölte, hogy az egész egy hamis felháborodás, Trump azóta sem szedte le a videót.

A videó egyébként egy összeesküvés-elméletről szól, miszerint a 2020-as amerikai elnökválasztáson csalás történt, és ezért nyert a demokrata Joe Biden az akkor első ciklusát lezáró Trumppal szemben. Barack és Michelle Obama csak rövid ideig tűnik fel a videó utolsó másodperceiben, miközben a „The Lion Sleeps Tonight” című szám hallható. A jelenet egyértelműen a feketéket majmokhoz hasonlító rasszista klisére apellál.

Kép: Truth Social
Kép: Truth Social

A Fehér Ház szóvivője, Karoline Leavitt ezt írta a CNN-nek az esettel kapcsolatban:

„Ez egy internetes mémből származik, amely Donald Trumpot a dzsungel királyaként ábrázolja, a demokratákat pedig az Oroszlánkirály szereplőiként. Kérem, fejezzék be az álságos felháborodást, és inkább olyasvalamiről írjanak, ami fontos az amerikai embereknek.”

Obamáék még nem reagáltak az esetre, más demokraták viszont igen. Gavin Newsom kaliforniai kormányzó undorítónak nevezte Trump posztját, és minden republikánust arra szólított fel, hogy ítéljék el a gesztust. Tim Scott republikánus szenátor is kritizálta az elnököt, és azt mondta, hogy Trumpnak törölnie kellene a posztot.

Tavaly Trump egy olyan mesterséges intelligenciával készült videót osztott meg, amiben Barack Obamát letartóztatják az elnöki hivatal Ovális Irodájában. 2016-ban Trump azt terjesztette, hogy az Egyesült Államok első fekete elnöke valójában nem is amerikai állampolgár – ezt aztán ugródeszkának használta a 2016-os elnökjelöltség, majd a választási győzelem felé vezető úton. Arról, hogy Trump miért lehet ilyen kritikus Obamával ebben a cikkünkben írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!