Újabb magyar állampolgárt engedtek ki a börtönből Venezuelában
Újabb magyar állampolgárt engedtek ki a börtönből Venezuelában – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter péntek reggel egy videóban. A kiszabadult nőt korábban egy kutatóhajó nemzetközi legénységének tagjaként tartóztatták le, mondta Szijjártó. A miniszter szavai alapján Bossányi Zsuzsannáról lehet szó, akit egy panamai felségjelzésű kutatóhajón utazva vettek őrizetbe a venezuelai hatóságok. A hajónak 2025. június 12-én nyoma veszett, csak később derült ki, hogy a nő Venezuelában raboskodik.
„Kiszabadítása érdekében szorosan együtt dolgoztunk a helyi holland konzulátussal, és a caracasi akciójuk óta az amerikaiakkal is. Ezek az erőfeszítések most beértek. […] A magyar hölgy már szabadlábon van, biztonságban van, a caracasi tiszteletbeli konzulunk is vele van, a hazatérését már szervezzük” – mondta a miniszter.
A három fogva tartott magyar állampolgár közül kettő már kiszabadult, de egy még börtönben van, Szijjártó szerint az ő hazajuttatásáért is megteszik a szükséges erőfeszítéseket.
A miniszter megköszönte holland kollégáinak az együttműködést, akikkel a tiszteletbeli magyar konzul közösen dolgozott a nő kiszabadításáért. Az Egyesült Államok venezuelai akciója óta több politikai foglyot is szabadon engedtek Venezuelában, köztünk korábban egy másik magyar állampolgárt is.