Több politikai fogoly szabadult Venezuelában, de Bossányi Zsuzsanna továbbra is börtönben van

Több politikai fogoly szabadult Venezuelában, de Bossányi Zsuzsanna továbbra is börtönben van
Politikai foglyok szabadon bocsátását követelő tüntetés Caracas közelében – Fotó: Pedro Mattey / AFP

Politikai foglyok szabadon engedésébe kezdett Venezuela azután, hogy az országot 12 éven át irányító diktátort, Nicolás Madurót egy amerikai katonai beavatkozás során elfogták, és az Egyesült Államokban bíróság elé állították.

A Washingtonnal már együttműködő, de részben így is Maduro embereiből – például egykori alelnökéből, a jelenlegi ideiglenes elnökből – álló venezuelai vezetés szerint 116 embert engedtek szabadon, igaz, a jogvédő szervezetek szerint ez a szám alacsonyabb, 49 és 65 között van – írta a Reuters. Venezuela az érintetteket hivatalosan nem ismeri el politikai foglyokként, meghatározásuk szerint olyanokról van szó, akik „az alkotmányos rend és a nemzet stabilitásának” megrendítését célzó tevékenységben vettek részt.

Ettől függetlenül is érthető, hogy Venezuela amerikai nyomásra kénytelen volt gyakorlatilag politikai foglyokat szabadon engedni, ám sok érintett rokona továbbra is hiába keresi hozzátartozóját.

Tömegek gyűltek össze az elmúlt napokban a börtönök, fogdák előtt Caracasban, gyertyákkal virrasztanak abban a reményben, hogy szeretteiket szabadon engedik.

„Számtalan fogdához elmentem, mindenütt csak azt mondták, a keresett személy nincs itt. Hosszú idő telt el, és még mindig nem tudom, hogy életben van-e. Tudnom kell, hol van a férjem” – idézte a Reuters Mariana Gonzalez de Tudarest, akinek férjét tavaly januárban vitték el a hatóságok, miközben két gyerekét vitte iskolába. A család Maduro ellenzékében aktív szerepet vállalt, Mariana Gonzalez de Tudares apja Edmundo Gonzalez, aki Maduróval szemben ellenzéki elnökjelölt is volt.

Egyelőre nincs hír arról, hogy szabadulhatott volna a venezuelai börtönéből a tavaly letartóztatott magyar állampolgár, Bossányi Zsuzsanna – hívta fel a figyelmet a HVG.

Bossányi egy panamai felségjelzésű hajón tartózkodott, amely a második világháború idejéből származó hajóroncsok után kutatott. A legénységet kémkedés gyanújával vették őrizetbe. Bossányit női börtönbe szállították, ahol a caracasi magyar nagykövet találkozott vele. A Külgazdasági és Külügyminisztérium tavalyi tájékoztatása szerint Bossányi őrizete alatt megfelelő fizikai állapotban volt.

Arról nincs hír, hogy Bossányi mikor szabadulhat, a Hvg.hu azonban úgy tudja, hogy az érintett hajó legénységének egyik tagját már szabadon bocsátották a venezuelai hatóságok.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!