El a kezekkel a sajtótól! A kormány most a független médiát vette célba, de az igazságot nem lehet betiltani. Amíg velünk vagytok, mi is létezni fogunk, köszönjük, hogy támogatásoddal és adód 1%-ával segíted a munkánkat! Már a támogatónk vagy?
Jelentkezz be!
Támogatás! Elrejtés

Trump állítja, semmit sem tudott arról, hogy az emberei egy Signal-csoportban beszélték meg a húszik elleni támadás részleteit

2025. március 25. – 04:50

Másolás

Vágólapra másolva

2136

A Fehér Ház vizsgálatot indított annak érdekében, hogy kiderítsék, hogyan kerülhetett bele egy újságíró az adminisztráció zárt kommunikációs csoportjába, ahol az amerikai kormány legfelsőbb vezetői a jemeni húszik ellen légicsapások terveit vitatták meg – írta az MTI. Az eset nyilvánosságra kerülése után Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban újságíróknak azt mondta, nem tudott a csoportról és az ott zajló üzenetváltásokról.

„Nem vagyok nagy rajongója az Atlanticnek. A szememben ez egy csőd felé tartó magazin. Nem is igazán magazin. De semmit se tudok az ügyről”

– mondta Trump.

Brian Hughes, a Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője azt mondta, hogy „nem szándékolt” módon a minősített adatokról szóló kommunikáció részesévé vált egy arra fel nem hatalmazott személy. Az esetről az érintett újságíró, Jeffrey Goldberg, a The Atlantic lap főszerkesztője számolt be hétfőn. Goldberg azt írta, Donald Trump elnök nemzetbiztonsági tanácsadója, Mike Waltz hívta meg a Signal üzenetküldő alkalmazás zárt csoportjába, amit elfogadott. Az újságíró így részesévé vált annak az online üzenetváltásnak, amelynek összesen 18 tagja volt, köztük JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter, Pete Hegseth védelmi miniszter, Scott Bessent pénzügyminiszter, Tulsi Gabbard, a hírszerzés vezetője, Mike Waltz nemzetbiztonsági tanácsadó és John Ratcliffe, a CIA igazgatója – írta a Reuters.

Goldberg a csoport tagjaként nyomon tudta követni a jemeni húszik elleni amerikai légicsapásról zajló belső kormányzati eszmecserét, így előre értesült a március 15-i támadásról. A Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője az üggyel kapcsolatban azt mondta, hogy bár Goldberg illetéktelenül vált a csoport tagjává, de a nyilvánosságra került üzenetek a „mély és átgondolt politikai koordinációt bizonyítják”. Hughes megjegyezte, a húszik elleni katonai akció sikere demonstrálta, hogy az nem jelentett kockázatot sem amerikai katonákra, sem a nemzetbiztonságra. Ugyanakkor Goldberg szerint a politikusok már azzal is törvényt sértettek, hogy egy csetcsoporton keresztül szerveztek meg egy ilyen akciót.

Hegseth tagadta, hogy háborús terveket osztott volna meg a csevegésben.
„Senki nem küldött SMS-ben háborús terveket, ez minden, amit erről mondani tudok” – mondta újságíróknak a védelmi miniszter, miközben hétfőn egy hivatalos Hawaii-utazáson tartózkodott. Goldberg a CNN-nek adott interjúban hétfőn késő este így reagált Hegseth tagadására: „Nem, ez hazugság. Háborús terveket írt sms-ben.”

Az ügy szóba került a Kongresszus felsőházában, ahol Chuck Schumer demokrata szenátor bírálta, hogy vezető tisztségviselők érzékeny kormányzati információkat osztottak meg egymással egy külső internetes platformon.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!