El a kezekkel a sajtótól! A kormány most a független médiát vette célba, de az igazságot nem lehet betiltani. Amíg velünk vagytok, mi is létezni fogunk, köszönjük, hogy támogatásoddal és adód 1%-ával segíted a munkánkat! Már a támogatónk vagy?
Jelentkezz be!
Támogatás! Elrejtés

Egy bírósági döntés szerint Szlovákia nem tagadhatja meg a kettős állampolgárságot a Magyarországon szlovák állampolgártól született gyerekektől

2025. március 24. – 15:38

Másolás

Vágólapra másolva

Bírósági döntés született Szlovákiában arról, hogy egy szlovák és egy magyar szülővel rendelkező gyermek mindkét állampolgárságát megtarthassa – írja a Napunk. Egy régóta meglévő megállapodás eddig ezt nem tette lehetővé. Noha a döntés még nem jogerős, várhatóan nem fognak fellebbezni miatta.

2021 óta zajlott egy per a Pozsonyi Járási Hivatal ellen, mivel megtagadták egy gyerektől a szlovák állampolgárságot, akinek egyik szülője szlovák, másik pedig magyar állampolgár. A hivatal egy 1961 óta érvényes egyezményre hivatkozva nem engedett. A család ügyvédje egy állampolgárságról szóló 1997-es Európai Egyezmény meglétével érvelt, amely felülírhatja a korábbi gyakorlatot. A bíróság múlt héten nekik adott igazat, így úgy tűnik, a gyerek kettős állampolgár lehet.

„A bíróság megállapította, hogy az 1997-es Európai Állampolgársági Egyezmény valóban felülírta az 1961-es kétoldalú egyezményt, ezért ez utóbbit nem szabad alkalmazni. Vagyis a Belügy törvényellenesen járt el, amikor elutasította F. F. szlovák állampolgárságának elismerését. Ebből következően megsemmisítette a belügy döntését, és utasította, hogy adja ki a kiskorúnak az állampolgársági igazolást” – közölte a család ügyvédje.

A szlovák kormány tavaly októberben döntött arról, hogy felmondja a 1961-ben kötött megállapodást, ami azzal jár, hogy a szlovák–magyar családok gyerekei nem csak a lakcímük szerinti állampolgárságot tarthatják meg. Ezt az egyezményt Magyarország 1999 óta érvénytelennek tekinti, Csehország 2000-ben mondta fel, de Szlovákia azóta is alkalmazta.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 399,77 Ft
USD 370,70 Ft
További élő árfolyamok!
Partnereinktől