El a kezekkel a sajtótól! A kormány most a független médiát vette célba, de az igazságot nem lehet betiltani. Amíg velünk vagytok, mi is létezni fogunk, köszönjük, hogy támogatásoddal és adód 1%-ával segíted a munkánkat! Már a támogatónk vagy?
Jelentkezz be!
Támogatás! Elrejtés

Magyar körözés is volt a Floridában kettős gyilkosság gyanújával letartóztatott magyar férfi ellen

2025. február 21. – 15:12

Másolás

Vágólapra másolva

Csalás, garázdaság és lopás miatt adott ki korábban elfogatóparancsot a magyar rendőrség az ellen a Zs. Zsolt ellen, akit csütörtökön kettős emberölés gyanújával tartóztattak le Floridában. A férfi a tartózkodási engedélye lejárta után illegálisan, álnéven maradt az USA-ban, de 2024 júliusában elkapták, és azóta nyomkövetőt visel. A vád szerint Zs. Zsolt 2024 novemberében, majd 2025. január 19-én gyilkolt meg két férfit.

A magyar rendőrség a három különböző bűncselekmény miatt három különböző időpontban adott ki elfogatóparancsot Zs. Zsolt ellen – 2022 novemberében adták ki a garázdaság, 2023 januárjában a lopás, majd 2023 novemberében a csalás miatti körözést.

Az Amerikában kettős gyilkossággal vádolt Zs. Zsolt fényképe a miami rendőrség által közreadott képen
Az Amerikában kettős gyilkossággal vádolt Zs. Zsolt fényképe a miami rendőrség által közreadott képen

Zs. – akiről időközben a miami rendőrség képet is közölt – első áldozata egy 66 éves férfi volt, akivel egy ideig intim kapcsolatban állt, ám Zs. bántalmazni kezdte Carlos Villaquirant, akitől lopott is. Később a család találta meg Villaquiran holttestét, a férfit megfojtották. A Villaquiranhoz hasonlóan rokkant második áldozat holttestét egy összetört autóban találták meg úgy, hogy nyakán összecsomózták a jármű biztonsági öveit, biztonsági kamerák felvételén pedig látszott, hogy a baleset után Zs. száll ki az autóból.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
Partnereinktől