Nyomozást indítottak az újvidéki vasútállomás felújítása során elkövetett korrupció gyanúja miatt
Nyomozást indított az újvidéki felsőügyészség a település vasútállomásának felújítása során elkövetett esetleges korrupciós ügyek gyanúja miatt – tudta meg az MTI. Az újvidéki felsőügyészség a szerb rendőrség korrupcióellenes osztályával együttműködve indított nyomozást a nyilvánosság fokozott érdeklődése és a médiában felvetett pénzügyi visszaélések gyanúja miatt. Az eljárás elővizsgálati szakaszban van, ezért egyelőre több részletet nem közöltek.
2024. november 1-én leomlott az újvidéki vasúti pályaudvar épületének előtetője és üvegterasza, ami maga alá temette az ott várakozó és padokon ülő embereket. A tragédiában összesen 15 ember vesztette életét, 30-nál is többen sérültek meg, volt, akinek a lábát is amputálni kellett. Később kiderült, az állomás homlokzatát ugyan felújították, azonban az előtetőt nem. Az újvidéki állomás a Budapest–Belgrád-vasútvonal része, de nem a felújított épületrész omlott le, hanem az állomás régi, 1964 óta nem felújított részének tetőszerkezete.
A történtek után hamar tüntetéshullám kezdődött Szerbiában, a tiltakozók egyebek mellett azt követelték, hogy kutassák fel és vonják felelősségre a baleset elkövetőit. Emellett a vasútállomás felújítására vonatkozó dokumentumok nyilvánosságra hozatalát is követelték és azok felelősségre vonását is, akik a tüntetőkre támadtak az elmúlt hónapok során.
Az első politikai áldozat Goran Vesić közlekedési, építésügyi és infrastruktúra-fejlesztési miniszter volt, aki november 4-én jelentette be lemondását, őt követte nem sokkal később Tomislav Momirović, aki Szerbia bel- és külkereskedelmi minisztere volt, aki az előző kormányban még az építésügyi miniszteri posztot töltötte be. Hamar menetrendszerűvé váltak a péntek esti tüntetések, amelyeket több alkalommal zavartak meg, december 6-án egy belgrádi megemlékezésen egy autós hajtott a tömegbe, elgázolva hat embert. December közepére a szerbiai egyetemfoglalás is általánossá vált.
Aleksandar Vučić szerb államfő már tett engedményeket és ígéreteket a tüntető diákok követeléseinek teljesítésére, de ezek fogadtatását erősen befolyásolta, hogy január 28-án matricázó egyetemistákat vertek össze Újvidéken. Emiatt bejelentette lemondását Miloš Vučević szerb miniszterelnök és az újvidéki polgármester is. Így mindenki az államfő újabb beszédét várta, amiben Vučić azt mondta, ő az új kormányra, de akár az új választásokra is nyitott.
A szerb belpolitikai válságról ebben a cikkben írtunk bővebben.