Egy iráni tábornok szerint a Kreml hazudott Teheránnak és az oroszok tudatosan nem védték jól a szíriai rezsimet

2025. január 9. – 15:25

Másolás

Vágólapra másolva

Példátlanul kemény kritikával illette a Kremlt az iszlám világban legfontosabb szövetségese, Irán egyik magasrangú katonai vezetője. Berhusz Eszbati dandártábornok egy teheráni beszéde, amelynek felvételét a Genfben működő Abdi Media hozta nyilvánosságra, majd ismertette részletesen a New York Times.

Eszbati egészen egyszerűen hazugsággal vádolja az orosz felet, akiknek szerinte nagy szerepük volt abban, hogy protezsáltjuk, Bassár Aszad szíriai elnök rendszere napok alatt összeomlott az arab ország polgárháborújának 13. évében.

Az orosz állami sajtó nem tett említést Eszbati vádjairól, csütörtökig a Lenta.ru a beszédnek csak arról a részéről számolt be, ahol a dandártábornok Irán súlyos stratégiai vereségéről beszélt Aszad rezsimjének bukása kapcsán.

A vádak azonban ilyen magas szintről mindenképpen jelzésértékűek, hiszen az Ukrajna ellen indított háború miatt egyébként is elszigetelődő Oroszország egyik legfontosabb szövetségesétől érkezett, még ha nem is hivatalos formában.

Az Iráni Forradalmi Gárdában helyet foglaló Eszbati szerint az orosz légierő szándékosan az üres sivatagot bombázta, amikor azt állította, hogy a szíriai lázadókat támadja. Ezen kívül szándékosan rossz irányba fordította a radarokat akkor, amikor Izrael hajtott végre támadást szíriai célpontok ellen.

Moszkvának az Aszad rezsim bukása önmagában is presztízsveszteség – az orosz légierők tíz éven át védte a szíriai elnököt, aki tavaly végül Moszkvába menekült –, de az, hogy Teherán is neheztel rá, újabb nehézséget jelenthet az orosz félnek. Teherán az ukrajnai háborúban Oroszország segítségére volt Shahid drónokkal, amelyek fontos szerepet játszottak a háború egy szakaszában – ahogy ukrán oldalon a török Bayraktarok.

Igaz, Teheránnak is súlyos stratégiai csapás, ha kiszorul Szíriából – ezzel nehezen elérhetővé válik a libanoni Hezbollah is –, ezért önmagában nem meglepő, hogy az iráni fél másokat igyekszik felelőssé tenni a történtekért.

Ugyanakkor a Bussines Insider emlékeztetett arra, hogy Aszad körének egyik meghatározó tagja hétfőn egy szaúdi lapnak azt mondta, Vlagyimir Putyin a szíriai elnök kérése ellenére lényegében leállította a katonai segítségnyújtást az összeomlás előtti napokban. (Arról, hogy Moszkva hogyan erodálta katonai és diplomáciai potenciálját globálisan és a posztszovjet térségben azután, hogy beleragadt az Ukrajna ellen indított háborúba, itt olvashat bővebben.)

Kamel Szakr szerint Aszadnak azonban az orosz elnök segítséget ígért, Iránon keresztül, azt állítva, hogy azt el is indította, ez azonban nem érkezett meg, Teherán pedig közölte, hogy hozzá Oroszország felől ilyen kontingens nem is érkezett.

Irán azonban Eszbati beszéde alapján nem csak Moszkvát okolta a stragéiai vereségért, hanem magát Aszadot is, akire Irán azért neheztel, mert a Hamász 2023 október 7-i véres támadása után a Gáza ellen indított izraeli válaszcsapás idején nem nyitott frontot a Golán-fennsíkon. Izrael azóta a Golan-fennsíknak azt a részét is ellenőrzése alá vonta az Aszad-rezsim bukása után, amelyet az 1967-es háborúban nem szerzett meg.

A Hezbollah némi késéssel indított ugyan rakétákat Izrael északi részére, Izrael azonban súlyos csapásokkal válaszolt Libanonban is, likvidálva a Hamász után a Hezbollah meghatározó vezetőit is – igaz, civil veszteségek árán. Gázában is több mint 40 ezer civil halottja lehet a harcoknak, Libanonban az áldozatok számát a helyi hatóságok háromezer fölé teszik.

Eszbati ugyanakkor a teheráni vezetés hivatalos álláspontjának megfelelően azt is elmondta, hogy Aszad bukása után keresi Irán a kapcsolatot az új vezetéssel, bármilyen is lesz majd a felálló szíriai kormány.

Az továbbra is kérdés, hogy Oroszország képes lesz-e megőrizni két bázisát, a tartúszi katonai kikötőt és a hemimimi légibázist. Vlagyimir Putyin év végi beszédében felvetette a lehetőségét, hogy erről lemond, igaz, ezt úgy tálalta, hogy arra esetleg Oroszország saját maga nem is tart igényt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!