Egy idő után már nem menekülünk – hegymászó szakértők a szlovéniai balesetről

Elekes Balázs hegymászó-barlangász szerint a két magyar túrázó, akiket baleset ért a napokban a Szlovén-Alpokban, egy olyan magashegyi túrát szemelt ki, aminek a nyáron is komplikált sziklaösvénye télen sokkal lezuhanásveszélyesebbé válik.

A szlovén hegyimentők leírása szerint 1930-1940 méter magasságban történt a baleset, a 2251 méter magas Turska-hegy és az 1870 méteren fekvő Kamník-nyereg közötti gerincen, egy szurdoknál/szakadéknál. A térkép szerint ilyen hely nagy valószínűség szerint a Kotliči-hágónál lehet.

Elekes Balázs szerint a baleset nem egy klasszikus szurdoknál, hanem egy úgynevezett csorbánál történt a Kotliči-hágó közelében. A csorba egy több száz méter mély függőleges bevágás az amúgy 70 fokos meredekségű sziklafalon. Ide bezuhanni meglehetősen reménytelen helyzetet eredményez: friss havazás idején hegymászó szempontból szinte kezelhetetlen a porhó miatt.

„Az egész porhó mozgásban van, abban úszol, nem éred el sziklát, semmi stabil pont. Aki felfele szeretne menni, az lefele jut, esetleg zuhan a folyamatos lavinával, Aki lefelé menne benne, az meg pláne. Még kötélen ereszkedve is nagyon húzós”

– mondta Elekes Balázs.

Egy ilyen szűk bevágás alja gyorsan teljesen megtelik hóval, és pont úgy néz ki, mint a hegyimentők fotóin a helyszín, ahol megtalálták a páros férfi tagjának holttestét. De hogy miként került oda, a normál útvonalról csúszott-e ki, vagy menekülő útvonal keresése közben, nem tudni Elekes Balázs szerint. Mindenesetre az elsődleges baleset során csupán hallótávolságnyi mélységbe csúszott a gerinctől, ami pár tíz métert jelent, és a további napok során sodródott sokkal lejjebb.

Szlankó Zoltán, téli mászást is oktató hegymászó leszögezte, hogy a szlovéniai esetről sok mindent nem tudunk még, nem lehet következtetéseket levonni, főleg ítélkezni. Ami biztos: igaz, hogy a két magyar túrázó jelölt túraútvonal mentén haladt eredetileg, de télen el kell felejteni a túrautat. A jelzéseket eltakarja a hó, az a terep pedig, ami nyáron jól mászható, télen életveszélyes lehet.

A hegymászó szerint eleve 1500 méteres magasság fölött minden hegy magashegynek számít, ahol más az időjárás, gyakoribbak a szélnek kitett helyek, főleg a hegycsúcsok közötti nyergek. Ha valaki ilyen helyen bajba kerül, sok összetevős döntés alapján megy tovább vagy kér segítséget.

A szlovén hegyen nem lehet tudni, hol volt az eset idején a felhőalap. Ha a túrázók alatt, akkor lényegében ködben voltak. A hóvihar szintén lecsökkentette a látótávolságot: a szembe, bőrre vágódó jégkristályok szúrnak, és a nem tökéletesen záródó síszemüveg alá is bejutnak. Azt lehet tudni, hogy a baleset idején 100 km/órás szél fújt, ami már magában felboríthatja a mászót, de a ritkábban jelentkező, még erősebb széllökések képesek odébb lökni egy embert, ami egy szakadék szélén nagy kockázatot jelenthet.

Magashegyi túrán alapvető az időjárási kockázatok felmérése Szlankó Zoltán szerint. Nem biztos, hogy a magyar pár folyamatosan tudta követni az előrejelzéseket, még azt sem tudjuk, hogy mikor indultak el. A hegyen fent pedig sokszor nincs térerő a várható időjárás csekkolására. A hírekből lehet tudni, hogy a magyar párosnál volt hálózsák, tehát elképzelhető, hogy fent bivakoltak valahol, azaz már egy ideje a hegyen voltak. Az is tudható a hegyimentőktől, hogy mindkét hálózsák a nőnél volt, ez arra mutat, hogy nem számítottak váratlan kint éjszakázásra. (A hálózsák melege mentette meg végül a nő életét.)

Ilyen vészhelyzetben, amikor alig látni valamit, hatalmas szél van, tombol a hóvihar, ráadásul az éjszaka is közeleg, Szlankó Zoltán szerint számos tényezőtől függ, hogy a beásás vagy a továbbhaladás mellett dönt egy hegymászó. Ha ismeri a területet és van helyi tapasztalata, megfelelő felszerelése, akkor dönthet úgy, hogy mielőbb lejut, menekül a helyzetből. A megfelelő felszereléshez tartozik ilyenkor a jó technikai ruha, jégcsákány, hágóvas mellett a működő navigációs eszköz is.

Szlankó Zoltán elmondta, hogy az oktatásokon is mindig jelzi, hogy a mobiltelefonok akkumulátora véges erejű, ha lemerül, akkor ott marad az ember navigáció, sőt vészhívási lehetőség nélkül. Ilyenkor életmentő lehet egy iránytű, és egy laminált térképlap. Persze ha van töltés, még akkor sem biztos, hogy van térerő. Előfordul, hogy pont a térerő keresése miatt téved valaki veszélyesebb helyre.

Kezdődő hóesés idején növeli a kockázatot az is, hogy hamar spontán lavinák alakulhatnak ki, ami ugyan nem halálos erejű, de lelökheti a túrázót az útról. Ilyenkor a jó döntés meghozatala azért is nehezebb Szlankó Zoltán szerint, mert a hidegben a létfontosságú szervek működésére koncentrál a szervezet, az agyhoz kevesebb vér jut, nehezebb tisztán gondolkodni.

Ha a lehetőségek hiánya már eléri a kockázatos szintet, akkor nincs tovább, muszáj viszonylagos biztonságba vonulni. Egy idő után már nem menekülünk, mondta Szlankó Zoltán. Ilyenkor szélcsendesebb helyet kell keresni, és beásni magát a túrázónak a hóba. Az ilyen esetek miatt a felszerelés kötelező eleme minden téli túránál a (könnyű, de jól szigetelő) bivakzsák. Egy nyugodtabb helyen néhány napot ki lehet bírni fent a hegyen is, meg lehet várni, míg megérkezik a mentés. Egy lábtöréssel azonban ez az idő jelentősen csökken.

Elekes Balázs szerint a bajok kezdődhettek úgy is, hogy a férfi egy rossz lépés, a szél, egy leomló hópárkány vagy ezek összessége miatt csúszott a gerincről a csorbába (Kotliški graben), de az is történhetett, hogy túl kockázatosnak találták a továbbvezető, kitett sziklaoldalon való felkapaszkodást, és az az ötletük támadt, hogy lemennek délre a csorba mentén, aminek a közelében egyébként a térkép szerint fut egy útvonal is.

„Gyakori az ilyen ötlet kétségbeejtő helyzetben, fáradtan. Én is részese voltam jó párszor. Csak menekülni akarsz, és inkább csak lefelé. Mit tehetsz? Hallgatsz az ösztöneidre és a tapasztalataidra. Megpróbálod eldönteni, hogy a hegyimentőkre várakozva úszod-e meg a legnagyobb eséllyel, vagy folytatod a tervezett útvonalon, esetleg keresel egy kevésbé kockázatosnak ítélt alternatív útvonalat”

– mondta Elekes Balázs. Hozzátette: racionálisan nem lehet tenni semmit, „pont azért, mert fogalmad sincs, milyen kondíciók lesznek egy óra múlva, két óra múlva, fél nap múlva. Tipikus csapdahelyzet, amiből sokszor a szerencsén múlik a menekülés.”

Pintér László, a Mozgásvilág hegymászás-szakújságírója szerint is csak találgatni lehet, mi történt. Azt lehet tudni, hogy a két magyar túrázó tapasztaltnak számított, de kérdés, a hóviharral hogyan kombináltak. A téli körülmények a magashegyen dimenziókkal különböznek a nyáritól, egy ilyen terepen profi tervezés mellett is egy pillanat alatt meg lehet csúszni, és banális véletlenek sorozata vezethet akár tragédiához is. De az biztos, hogy a felkészülés, helyismeret, megfelelő felszerelés nagyon nagyban csökkenti a baleset esélyét.

Mint írtuk, két magyar túrázó még december 22-én vasárnap került bajba a szlovéniai Kamniki-Alpokban. A túrázókért először 23-án, hétfőn indultak el a hegyimentők, de a rossz idő miatt nem tudtak feljutni hozzájuk helikopterrel. Később kiderült, hogy elváltak egymástól, és a helyszínre gyalog érkező hegyimentők a nőt megtalálták. Őt aztán levitték a hegyről, és kórházba szállították.

A nő nem sérült meg, de hipotermiás volt, és már elvesztette a reményt, hogy megtalálják. Miután melegítőpárnákkal, forró itallal felmelegítették, rögzítőkötéllel és hegyimentők kíséretében egyedül ereszkedett le a völgybe. A hálózsákja mentette meg attól, hogy teljesen kihűljön. A másik túrázót, a sérült férfit azonban akkor még nem találták.

A hegyimentők azonosították azt a helyet, ahol a férfi lehet, de a rossz időjárás miatt se kedden, se szerdán nem tudták megközelíteni. A szurdok környékén szerdán 100 km/órás szél fújt, amelyben gyalog sem tudtak haladni. Tájékoztatásuk szerint végül csütörtökön jutottak el a holttesthez.