A maláj kormány újraindítja a nyomozást az évszázad legnagyobb légi közlekedési rejtélyében

2024. december 20. – 12:24

Másolás

Vágólapra másolva

Anthony Loke maláj közlekedési miniszter pénteken bejelentette, hogy a kormány „elvi döntést hozott” egy 70 millió dolláros szerződésről, melyben az Ocean Infinity amerikai tengeri kutató-mentőakciókra szakosodott céget megbízza a Malaysia Airlines MH370-as 10 éve eltűnt járatának felkutatására. A cég sikerdíjas konstrukcióban dolgozik, azaz csak akkor kapja meg a szerződésben szereplő összeget, ha megtalálja a roncsokat. Az „elvi döntés” Loke BBC által idézett nyilatkozata alapján azt takarja, hogy a szerződés részleteit még nem véglegesítették. Arról nem tudni, hogy a kormány egy új információ miatt rendelte-e el a nyomozás újraindítását.

A malajziai Kuala Lumpurból Pekingbe tartó Boeing 777-es 2014. március 8-án tűnt el, fedélzetén 227 utassal és 12 fős legénységgel. Helyi idő szerint éjjel egy körül, a malájból a vietnami légtérbe érve a gép földi radarral kommunikáló transzpondere leállt, furcsa módon éppen akkor, amikor a repülőgép áthaladt egyik légtérből a másikba. Innentől kezdve a földi irányítás nem kapott információt a gépről, melyet csak katonai radarok észleltek, méghozzá a repülési útvonalától igen messze, a Maláj-félsziget nyugati oldalán található Indiai-óceán felett.

A gép roncsai után három évig folyt a kutatás, ezt követően, 2018-ban az Ocean Infinity kapott megbízást, de a cégnek akkor nem sikerült megtalálnia a maradványokat. A mostani kutatás az Indiai-óceán déli részének mintegy 15 ezer négyzetkilométeres részére terjed ki. A korábbi vizsgálatok szerint is ebben a régióban zuhanhatott le a gép.

Ahogy azt a gép eltűnésének 10 évfordulója kapcsán megírtuk, az MH370-as járat eltűnését egyrészt azért kéne megoldani, hogy elcsendesedhessenek azok a konteók, melyek például a pilóták öngyilkossági szándékával vagy egy légvédelmi rakétatalálattal magyarázzák a radikális pályamódosítást; másrészt azért, hogy az áldozatok hozzátartozói megnyugodhassanak; harmadrészt azért, hogy kiderüljön, lehet-e valamilyen végzetes hibája a világ egyik legbiztonságosabbnak tartott Boeing-modelljének, a 777-200ER típusnak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!