Zelenszkij is megérkezett az EU-csúcsra, ami előtt Orbán a tűzszünettervéről beszélt
2024. december 19. – 11:43
Ukrajna és Európa világban elfoglalt helye lesz a két fő téma az uniós állam- és kormányfők találkozóján – közölte a csütörtöki ülésre érkezve António Costa. Az Európai Tanács december 1-én hivatalba lépett elnöke nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán államfőt is vendégül láthatja az első találkozón, amit ő vezet. Zelenszkij számíthat a teljes támogatásunkra, amíg és amiben kell – idézte az uniós állam- és kormányfők, köztük Orbán Viktor által korábban is számtalanszor egyhangúlag kimondott elvet.
Európa egy többpólusú világban él, meg kell nézniük, az EU-nak Új-Zélandtól Brazíliáig egy erős hálózatot kell kiépítenie – mondta a második témáról.
Zelenszkij felidézte, hogy Costa első útja a kinevezése után Kijevbe vezetett. A legfontosabb mai témának az energiaszektoruk védelmét nevezte, különösen az atomerőművekét és a gáztározókét.
Az EU helye a világban nekik is fontos, jelentette ki. Szeretnék, ha jövőre is egységben maradjon az Egyesült Államokkal a béke eléréséhez, megállítsák Vlagyimir Putyin orosz elnököt és megmentsék Ukrajnát, amerikai segítség nélkül nagyon nehéz lenne támogatni az országot.
Zelenszkij szerdán érkezett Brüsszelbe, ahol aznap több európai ország és a NATO vezetőivel is találkozott. Dick Schoof, a szűkebb körű találkozón részt vevő holland miniszterelnök szerint itt leszögezték, hogy Ukrajna maga dönt arról, milyen feltételekkel tárgyalhatnak békéről. „Ez nem rajtunk múlik” – nyilatkozta az EU-csúcsra érkezve a miniszterelnök, aki mögött a holland koalíció legerősebb tagja a Fidesszel közös, Patrióták Európáért (PfE) nevű politikai családban ülő Szabadságpárt.
Az EU világban elfoglalt szerepéről Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő a csúcsra érkezve azt hangsúlyozta, hogy ha az USA-val kereskedelmi háború törne ki, abban Kína lenne a nevető harmadik. Olaf Scholz német kancellár bizonyos esetekben helyesnek nevezte, hogy az EU vámokat vessen ki a kínai acélra. Alexander De Croo belga miniszterelnök az új szír vezetéssel való kapcsolatfelvételt emelte ki.
Orbán Viktor az uniós tagállamok vezetőivel együtt szintén szerda óta a belga fővárosban van. Ők a nyugat-balkáni országokkal közös csúcstalálkozón vettek részt, ahol egy nyilatkozatban ismét kiálltak a térség további integrációja mellett, miután az EU miniszteri Tanácsában magyar elnökséggel három ország is előrébb lépett a folyamatban.
Orbán csütörtökön a PfE tagjaival hangolódott a csúcsra, ami után a karácsonyi tűzszünetről nyilatkozott. A csúcson személyesen is beszélhet Zelenszkijjel, és a szokások alapján a záró sajtótájékoztatón várhatóan Orbán is részt vesz, hogy összegezze a miniszteri Tanács elnökségének eredményeit.