Az FSZB őrizetbe vett egy üzbég férfit, akit Kirillov tábornok megölésével gyanúsítanak

2024. december 18. – 08:35

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az orosz hatóságok őrizetbe vettek egy 29 éves üzbég férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy köze volt a moszkvai robbantásos merénylethez, amely megölte Igor Kirillov tábornokot és az asszisztensét – írta a BBC.

A Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) szerdán közölte, hogy az őrizetbe vett 29 éves, 1995-ös születésű férfit terrortámadás elkövetésével gyanúsítják. Állításuk szerint az üzbég férfi a kihallgatása során beismerte, hogy az ukrán hírszerzés szervezte be. Az ukránok 100 ezer dolláros jutalmat és az Európai Unióba való költözés engedélyezését garantálták neki Kirillov megöléséért cserébe – áll az FSZB közleményében.

Beszámolójuk szerint az üzbég férfi ukrán utasításra érkezett Moszkvába, ahol bérelt egy autót, majd megfigyelte Kirillov lakhelyét. A robbanószerkezetet egy elektromos rollerre helyezte, amit a lakóház bejáratánál parkolt le. Egy kamerát is felszerelt a helyszínen, hogy élőben közvetítsen az ukrajnai Dnyipro városában lévő összekötőinek. „Amikor látták, hogy Kirillov kijön a házból, a gyanúsított felrobbantotta a bombát” – írta az FSZB. Azt ígérték, fel fogják kutatni az ukrán biztonsági szolgálatok azon tagjait, akik részt vettek „a terrortámadás megszervezésében, és megérdemelt büntetést fognak kapni”.

Az Igor Kirillov elleni merénylet helyszíne Moszkvában 2024. december 17-én – Fotó: Maxim Shemetov / Reuters
Az Igor Kirillov elleni merénylet helyszíne Moszkvában 2024. december 17-én – Fotó: Maxim Shemetov / Reuters

Az 54 éves Igor Kirillov az orosz Nukleáris, Vegyi és Biológiai Védelmi Erők (RHBZ) vezetője volt. Alig fél nappal a halála előtt Ukrajna hivatalosan vegyi fegyverek bevetésével vádolta meg őt. A keddi robbantás után szokatlanul gyorsan jelentek meg a hírek arról, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) elismerte, hogy ők álltak a merénylet mögött. Az egyik forrás legitim célpontnak nevezte Kirillovot. A kijevi vezetés ugyanakkor hivatalosan visszautasította, hogy köze lenne a merénylethez.

Kirillov katonai karrierje a Szovjetunió szétesésekor kezdődött, a szovjet hadsereg európai kivonulását személyesen élte át, ugyanis szakaszparancsnok volt a nyugati szárnyon, így az utolsó katonák között hagyta el az egykori NDK-t. A 2000-es években elvégezte a Timosenko marsallról elnevezett vegyi, nukleáris, biológiai védelmi katonai akadémiát, amelynek 2014-től három évre vezetője is lett. Életrajza szerint aktív szerepe volt a TOSz-2 „Toszocska” termobarikus lángszóró kifejlesztésében és hadrendbe állításában. A fegyver a könnyűpáncélos járművek, épületek megsemmisítésére szolgál.

Kirillov már régóta érintett volt a vegyi fegyverek bevetésével kapcsolatos vádakban, már csak az általa vezetett katonai erők miatt is. Emiatt indított eljárást Kirillovval szemben Ukrajna hétfőn, háborús bűnösként jelölve meg az altábornagyot. Emellett nemzetközi szankciós listára is felkerült, az Egyesült Államok idén májusban, az Egyesült Királyság októberben tette fel tiltólistájára a tábornokot.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!