Vád alá helyezték az amerikai biztosítócég vezetőjét meggyilkoló Luigi Mangionét
2024. december 17. – 23:30
Előre megfontolt szándékkal elkövetett emberöléssel vádolták meg Luigi Mangione-t, aki a gyanú szerint december 4-én, kora reggel New York belvárosában agyonlőtte Brian Thompsont, a UnitedHealthcare vezérigazgatóját – írja a BBC.
Mangione ellen több vádpontot is emeltek: két másodfokú gyilkossággal is vádolják, ebből az egyik esetben „terrorcselekményként elkövetett gyilkosság” miatt kell majd felelnie. Alvin Bragg New York-i kerületi ügyész a történteket „ijesztő, jól megtervezett” és célzott gyilkosságnak nevezte.
Mangionénak december 19-én Pennsylvaniában is bíróság elé kell állnia. Itt arról döntenek majd, hogy kiadják-e a férfit New York-i bíróságnak. Ugyanezen a napon tartják az előkészítő ülést abban az ügyben, amelyben fegyverbirtoklással kapcsolatos vádak miatt kell felelnie. Mangionét ha elítélik az ellene felhozott legsúlyosabb vádak (első fokú gyilkosság és terrorcselekményként elkövetett másodfokú gyilkosság) miatt, akkor akár életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat, a feltételes szabadlábra helyezés lehetősége nélkül.
Luigi Mangione a gyanú szerint december 4-én, szerdán kora reggel New York belvárosában lőtte agyon Brian Thompsont, a UnitedHealthcare vezérigazgatóját. A gyilkosság után sokan hősként kezdték el tisztelni az akkor még ismeretlen merénylőt, jól mutatva, hogy az amerikai közvélemény milyen rossz véleménnyel van az ország egészségügyi rendszeréről. A közösségi oldalakon többen ünnepelték a vezérigazgató megölését, vagy az egészségbiztosítókat szidalmazó szarkasztikus hozzászólásokkal reagáltak a merényletre. Ezt mutatja az is, hogy az Egyesült Államokban megnőtt a kereslet azokra a termékekre, amelyek valamilyen módon kapcsolódnak a Luigi névhez – sőt, múlt héten a LUIGI néven futó kriptopénz dollárban kifejezett összértéke is megugrott.
A UnitedHealthcare egészségbiztosítóról itt, a gyilkosságról és a nyomozásról pedig ebben a cikkben írtunk bővebben. A tehetős családból származó Luigi Mangionéról itt olvashat bővebben.