Öngyilkos merénylők akarták megölni 2021-ben Ferenc pápát
2024. december 17. – 14:38
Hamarosan megjelenő önéletrajza szerint öngyilkos merénylők támadást terveztek Ferenc pápa ellen a 2021-es iraki látogatása során. A titkosszolgálatoknak köszönhetően azonban sikerült elhárítani a veszélyt.
A könyvből részleteket közlő Corriere della Sera cikke szerint a 2021 márciusi út történelmi jelentőségű volt, először látogatott pápa erre a közel-keleti területre. Ferenc pápát igyekeztek is lebeszélni az útról, a Covid-korlátozásokat sem oldották fel teljesen, Moszul pedig különösen veszélyes volt, hiszen ez volt az Iszlám Állam fegyvereseinek főhadiszállása. Minden forrás kiemelte a rendkívül magas biztonsági kockázatokat, még a pápa indulásának estéjén is véres merényleteket követtek el, tíz rakéta csapódott be egy olyan légi bázisnál, amit amerikai és iraki koalíciós erők működtetnek, korábban pedig egy öngyilkos bombamerénylet is történt.
„De én végig akartam csinálni. Úgy éreztem, hogy muszáj”
– mondta a pápa, aki nem akart csalódást okozni az ottani keresztényeknek, akik húsz évvel korábban nem tudták üdvözölni II. János Pált, mivel az egyházfő akkori útját Szaddám Huszein megakadályozta. Akkoriban a becslések szerint még 1,4 millió keresztény élhetett Irakban, mostanra 250 ezerre olvadt a számuk. A Szaddám utáni korszak villongásai miatt is sokan elhagyták az országot, majd 2014-től az Iszlám Állam terrorja elől menekültek el keresztények tízezrei az országból, templomaikat lerombolták, adófizetésre kötelezték őket, és halálos fenyegetéseket kaptak. A 2021-es látogatás történelmi jelentőségéről ebben a cikkben írtunk.
Ferenc pápa emlékeztetett, hogy Moszul az idők során különböző civilizációk és kultúrák otthona volt, arabok, kurdok, örmények, törökök, keresztények, szíriaiak éltek békében, míg az Iszlám Állam három év alatt romba döntötte a várost.
A pápát öngyilkos merénylőkre figyelmeztették Bagdadba érkezésekor. A brit titkosszolgálatok információira hivatkozva a rendőrség riasztotta a vatikáni csendőrséget, hogy egy nő öngyilkos robbantást tervez a pápalátogatás alatt, illetve egy robbanószerekkel megpakolt furgon is elindult Moszulba. Ennek ellenére a vatikáni delegáció nem mondta le programjait, Bagdadban találkoztak a püspökökkel, papokkal, és a hívekkel is, a háromnapos út alatt hat iraki városba látogattak el. A látogatás alatt mintegy 10 ezer iraki rendőrt vezényeltek ki a pápa védelmére, és kijárási tilalmat rendeltek el a Covidre hivatkozva.
Másnap a pápa megkérdezte a biztonsági szolgálatát, hogy mit tudnak a két merénylőről. A Vatikánvárosi Csendőrség parancsnoka annyit mondott, hogy már nem jelentenek veszélyt, az iraki rendőrség elfogta és felrobbantotta őket.
„Ez nagyon megdöbbentett. Ez is a háború egy mérgezett gyümölcse volt”
– írja a pápa. A könyvet eredetileg Ferenc pápa halála után akarták megjelentetni, de végül a 2025-ös Szentév kezdetével egy időben adják ki, a 25 évente ismétlődő eseményt hivatalosan december 24-én nyitják meg.