Közvetlen kapcsolatba lépett az USA a szíriai lázadókkal
2024. december 15. – 10:10
Az Egyesült Államok „közvetlen kapcsolatot” létesített a szíriai Tahrir as-Sám lázadókkal, akik az Aszad-rezsim múlt vasárnapi megdöntése óta Szíriát irányítják – mondta Antony Blinken amerikai külügyminiszter a BBC cikke szerint. Most először hangzott el nyilvánosan, hogy az USA felvette a kapcsolatot a terrorista szervezetként nyilvántartott szíriai csoporttal.
Blinken több arab ország, Törökország és európai vezetőkkel tárgyalt Jordániában Szíria jövőjéről. A vezetők abban egyetértettek, hogy békés átmenetet szeretnének Szíriában, és olyan kormány felállítását sürgették, amely tiszteletben tartja a kisebbségek jogait, és nem nyújt támaszpontot terrorista csoportoknak. Jordánia külügyminisztere azt is hangsúlyozta, hogy a regionális hatalmak nem szeretnék, hogy az ország „káoszba süllyedjen”. A tárgyaláson résztvevő nyolc arab ország külügyminiszterei kifejezték, hogy a céljuk, hogy Szíria egységes maradjon, és ne szakadjon szét felekezeti vonalak mentén.
Az egyeztetésről ugyanakkor hiányzott Szíria képviselője, és nem volt ott az a két ország sem, amely pénzügyi támogatást nyújtott Aszadnak: Irán és Oroszország. A szíriai ellenzék vezető ereje, Tahrir as-Sám már korábban jelezte, hogy átfogó kormányra törekszik, ám a szervezet dzsihadista múltja miatt sokan kételkednek abban, hogy beváltja-e az ígéretét.
Múlt vasárnap a szíriai ellenzéki erők komolyabb ellenállás nélkül behatoltak Damaszkuszba, ahonnan a rezsim élén álló Bassár el-Aszad Oroszországba menekült. A rezsim a 2011 tavaszán kezdődő tiltakozásokból szárba szökkenő polgárháború során foggal-körömmel ragaszkodott hatalmához; szemrebbenés nélkül hajtott végre tömeggyilkosságokat, ítélt kínhalálra ezreket, gázosított el egész városnegyedeket. Elemező cikkünket a helyzetről itt olvashatja.