Megszavazta a dél-koreai parlament a köztársasági elnök elmozdítását
2024. december 14. – 10:38
Megszavazta a dél-koreai parlament Jun Szogjol köztársasági elnök elmozdításáról szóló indítványt, írja az MTI. Az ellenzék által benyújtott impeachment, vagyis alkotmányos vádemelés kétharmados többséggel ment át az egykamarás nemzetgyűlésen. Egy hete már próbálkoztak hasonlóval, de akkor a kormánypárti képviselők bojkottálták a részvételt.
Az elnöki tisztséget átmenetileg Han Dokszu miniszterelnök veszi át. Az alkotmánybíróság vagy megerősíti Jun felelősségre vonását, vagy alkotmányellenesnek nyilvánítja azt. Ha jóváhagyják, 60 napon belül előrehozott elnökválasztást kell tartani.
Jun december 3-án rendelt el váratlanul statáriumot az országban, majd az óriási közfelháborodás után visszavonta. A döntését azzal indokolta, hogy politikai ellenfelei szerintem államellenes erőkként működnek és a kormányzati munka akadályozásával megzavarták Dél-Korea alkotmányos rendjét, és ezért is rendelte el a szükségállapot kihirdetését.