Farkas elől menekülés, füstmérgezés és rengeteg mogyoróvaj – öt hét után került elő a kanadai vadonban eltűnt túrázó
2024. december 1. – 23:20
„Hát ő meg mi a fenét keres itt gyalog ezen az úton?” – ez volt az első reakciója annak a két olajipari munkásnak, akik november 26-án, kedden megtaláltak azt az eltűntként keresett, húszéves fiatalembert, aki ötven napon át maradt életben Kanada zord vadonjában. Sam Benastick október nyolcadikán beszélt utoljára a családjával, és október 17-én kellett volna visszatérnie, miután tíznapos magányos túrázásra indult a Kanada északnyugati részén található Brit Kolumbia tartomány északi, hegyvidéki részére.
Óriási az érdeklődés Benastick körül, akit pénteken már kiengedtek a kórházból, de egyelőre még részletesen nem mondta el, hogy mi történt vele, és hogyan élt túl a vadonban ennyi ideig. A rendőrség és egy fogadós által megosztott információmorzsákból azért így is kezd valamennyire összeállni a kép.
Több száz négyzetkilométernyi területet fésültek át
A lelkes túrázóként jellemzett Benastick a Vancouver városától nagyjából nyolcszáz kilométernyire északra található Redfern-Keily tartományi parkba ment kirándulni, a Redfern tó környékére. A lakott településektől távol lévő és a legközelebbi országúttól nyolcvan kilométernyire található Redfern-Keily park egyebek mellett hatalmas tavairól és hegyvidéki területeiről híres. A közeli Fort St. Johns város honlapja szerint a környéket csak tapasztalt túrázóknak javasolják, és az is „erősen ajánlott”, hogy az oda látogató emberek képzettek legyen a vadonbeli túlélésben.
A tartományi parkokat felügyelő BC Parks arra figyelmezteti az oda látogató embereket, hogy vigyenek magukkal ivóvizet, mert a területen nincsen természetes ivóvízforrás. Felhívták a figyelmet arra is, hogy kevés a kiépített menedékhely, és fel kell készülni mindenfajta időjárási körülményre, mert az időjárás hirtelen változhat. Emellett barnamedvékkel és grizzlykkel is össze lehet futni.
Benastick eltűnését október 17-én jelentette be a családja a hatóságoknak, miután nem tért vissza az előre megbeszélt időpontra, és nem tudták elérni. A fiatalember után több mentőcsapat kezdett el kutatni tartalékos katonák és rendőrök segítségével. A kutatásban keresőkutyák, helikopterek, repülőgépek és drónok is részt vettek, valamint 120 képzett önkéntes – mondta a helyi sajtónak Chris Mushumanski, a Brit Kolumbiai Kutató-Mentő Szövetség elnöke. Közlése szerint a mentőalakulatok több száz négyzetkilométernyi nehezen járható területet néztek át a fiatalember utáni kutatás során, ami azonban nem járt sikerrel.
A CBC televíziónak az egyik önkéntes, Adam Hawkins azt mondta, hogy a kutatást „rendkívül nehéz téli körülmények” bonyolították. A meredek hegyoldalakkal és lankásabb dombokkal tarkított keresési területen már akkor mínusz 20 fokos hőmérséklet és helyenként több mint 15 centiméteres hóréteg volt.
A hatóságok október 28-án bejelentették, hogy túrázók azt állították, a fiatalembert utoljára motorozni látták egy piros Hondával a Redfern tó környékén, aztán tűnt el. Mivel azonban több nem derült ki, felfüggesztették a kutatást Benastick után.
Családja nem volt hajlandó elfogadni annak lehetőségét, hogy a fiatalembert legyőzte a természet, és önkéntesek tovább folytatták utána a kutatást.
Anyja november elsején azt mondta a kanadai CBC Newsnak, hogy fia megfelelő felszereléssel vágott neki a túrázásnak, meleg ruházattal és „rengeteg mogyoróvajjal”. Azt is hozzátette, hogy „nem volt felkészületlen”.
Ugyanakkor Mike Reid, annak a fogadónak a tulajdonosa, ahol a család a keresés idején megszállt, a CJDC televíziónak azt mondta, hogy „az anyja azt mondta, nem engedte volna el, ha tudja, milyen a terep”. Hozzátette, hogy a fiú anyja nem akarta, hogy egyedül menjen, „de már 20 éves”.
Annyira le volt gyengülve, hogy összeesett, amikor odaértek
A fiatalember végül november 26-án, kedden került elő. A rendőrség bejelentette, hogy két ember talált rá, akik munkavégzés miatt mentek a Redfern tó felé. Látták, ahogy egy férfi feléjük gyalogol, és felismerték benne az eltűnt túrázót. A kanadai sajtóban megjelent információk szerint olajipari munkások bukkantak rá egy szervizúton. Reid, aki beszélt az eltűnt túrázó megtalálóival, a CBC televíziónak azt mondta, hogy a munkások már egy hete megfordultak azon az úton, ahogy a környéken található olajkutakat járták, és ez idő alatt több terepjárót és motoros szánt is láttak a környéken.
Aznap délelőtt éppen csak elkezdtek autózni, amikor megláttak egy férfit, aki két botra támaszkodva botorkált feléjük az úton – mondta Reid.
A lábára szétvágott hálózsákját tekerte, és annyira le volt gyengülve, hogy összeesett, amikor odamentek hozzá.
„Nagyon gyenge volt, de élt” – mondta Reid a CNN-nek. Berakták az autójukba, enni és inni adtak neki, majd, amikor olyan területre értek, ahol volt térerő, a fiú fel tudta hívni az apját. Közben jelentették az eltűnt túrázó megtalálását a hatóságoknak, és a kiküldött mentő elé vitték a fiatalt, akit kórházba szállítottak.
A kanadai rendőrség közlése szerint Benastick fagyási sérüléseket és füstmérgezést szenvedett, amit nagybátyja is megerősített a CBC-nek. A helyi egészségügyi közszolgáltató jelezte, hogy a fiatalember „jól van és gyógyul”, az anyja által róla közzétett képen a kórházi ágyban fekve mosolyogva felfelé mutatja a hüvelykujját, a szemein kötést lehet látni.
Reid pénteken azt mondta a CBC-nek, hogy a fiatalt kiengedték a kórházból, és hazafelé a szüleivel együtt megálltak nála, hogy elköszönjenek, miután a családtagok annyi időt töltöttek a fogadójában. Egy Reiddel közös képen a fiatal mosolyog, nem látszik rajta komolyabb sérülés.
Vannak még bőven kérdőjelek
Egy helyi kutató-mentő alakulat hihetetlen csodaként jellemezte, hogy élve találták meg a fiatalt, akiről egyelőre nem nagyon tudni biztosan, miért tűnt el, hogyan maradt életben, és mit is csinált pontosan a vadonban. Az sem érthető, miért nem tudtak a nyomára bukkanni a mentőcsapatok.
A rendőrség közlése szerint Benastick azt mondta nekik, hogy néhány napig az autójában maradt, majd elsétált egy patakhoz, ahol 10–15 napig táborozott. Ezt követően egy kiszáradt patakmederben épített magának menedékhelyet, ahol egészen kedd délelőttig maradt. A Guardian cikke szerint akkor szenvedett füstmérgezést, amikor menedékhelye leégett.
Madonna Saunderson rendőrségi szóvivő elismerte, hogy egyelőre több megválaszolatlan kérdésük is van azzal kapcsolatban, hogy Benastick pontosan hol volt eltűnése alatt, miért nem találták meg, és hogyan élte túl a megpróbáltatást. Ezekre a kérdésekre majd akkor kapnak csak választ, ha az előkerült túrázó egészségügyi állapota javulni fog.
A rendőrség azonban később a CBC-nek jelezte, hogy nem vizsgálják tovább az esetet, aminél nem merült fel idegenkezűség vagy büntetőeljárást igénylő részlet. Így feltehetően akkor lehet válasz minden kérdésre, ha maga Benastick a nyilvánosság elé áll majd. Erre azonban egyelőre még úgy tűnik, várni kell. A család azt kérte, hogy adjanak időt nekik, és tartsák tiszteletben a magánszférájukat, amíg Benastick teljesen helyrejön a vadonban eltöltött hetek után.
Reid egyike azon keveseknek, akik közvetlenül beszéltek a családdal, és pénteken tudott is új információval szolgálni a CBC-nek. „Nem ismerem a teljes történetet. De azt mondta, hogy azért tévedt el, mert megkergette egy farkas” – mondta. A fogadós szerint úgy tűnik, a fiatal nem élte meg olyan keménynek a körülményeket, mint amilyenek valójában voltak, amihez a felkészültsége is hozzájárulhatott. „Az utolsó három hétre egy üveg mogyoróvaja maradt”, ez segítette a túlélésben.
A fiatal nagymamája, Eileen Stevens a CBC-nek arról beszélt, sosem vesztette el a reményt, hogy unokája életben van, mert jól ismeri az erdőt, egy igazi túrázó és lelkes horgász, és alaposan felkészült. A nő biztos benne, hogy a fiatalember nem szándékosan tűnt el ilyen hosszú időre, és a CBC-nek azzal viccelődött, hogy karácsonyra egy GPS-t fog vásárolni neki, de hozzátette, nagyon büszke rá, hogy ilyen sokáig életben tudott maradni a vadonban. Stevens hozzátette: „Nem ismerem a történetét, de biztos vagyok benne, hogy csodálatos lesz.”