Ez a cikk több mint egy éve jelent meg, elképzelhető, hogy pár elavult infó is van benne. Ha ilyet látna, kérjük, jelezze.
Több mint öt hét után került elő egy eltűntnek hitt túrázó a kanadai Brit Columbiában. A 20 éves Sam Benastick eltűnését október 19-én jelentették be, miután nem tért vissza egy tíznapos horgásztúráról a Sziklás-hegység északi részén található Redfern-Keily Parkban, írja a BBC.
A családtagok és a barátok mellett több mentőcsapat is a férfi keresésére indult, a levegőből is elég nagy területen pásztázták a környéket, de nem akadtak a nyomára. A zord vidék többórányira van minden lakott településtől, az alacsonyan fekvő dombok mellett meredek alpesi sziklák és gleccseres terep is jellemzi. A keresést végül október végén leállították, miután a hőmérséklet időnként mínusz 20 Celsius-fokra csökkent a területen.
Közel egy hónap telt el azóta. Kedden két ember a Redfern-tó ösvényén tartott munkába, amikor egyszer csak szembejött velük egy túrázó, akiben felismerték az eltűntként keresett Benasticket.
Benastick a rendőrségen mesélte el, mi történt vele. Néhány napig az autójában maradt, majd elsétált egy patakhoz, ahol 10-15 napig táborozott. Mivel komoly túrára indult, volt nála ponyva, hátizsák és kempingfelszerelés. Ezután lefelé ment a völgybe, és egy kiszáradt patakmederben tábort és menedéket épített, de egyre hidegebb lett, és havazni is kezdett. Végül eljutott arra a területre, ahol összetalálkozott a két megmentőjével.
A férfit kórházban ápolják. Rossz állapotban volt, majdnem összeesett, amikor a mentőautóba tették, mondta a CNBC-nek egy helyi fogadótulajdonos, aki jóban lett Benastick családjával, amikor a keresés idején nála szálltak meg. A fogadós úgy tudja: a túrázó szétvagdosta a hálózsákját, és a lábaira tekerte, hogy melegen tartsa azokat.
Több részlet egyelőre nem tudható arról, Benasticknek hogyan sikerült túlélnie a kalandot. Még egy elég nagy tapasztalattal rendelkező embernek is kihívást jelentene a túlélés ilyen nehéz körülmények között, különösen úgy, hogy nincs megfelelő felszerelése és elegendő élelme, mondta Adam Hawkins, az egyik helyi hegyimentő csapat vezetője a BBC-nek.