Szabad Európa: Decemberben újabb békemisszióra indulhat Orbán
2024. november 30. – 20:55
A november 5-i, republikánus győzelemmel záruló amerikai választások óta Orbán Viktor és Donald Trump már többször is egyeztetett telefonon – tudta meg több, egymástól független kormányzati forrásból a Szabad Európa.
A lap úgy tudja, a magyar miniszterelnök már azzal kivételes helyzetbe került, hogy a győztes választás után Donald Trump hívta fel – ezt a kiváltságot Orbánon kívül csak Benjámin Netanjáhu izraeli kormányfő érdemelte ki, „a többieknek sorba kellett állniuk.”
A lap úgy tudja, az új amerikai elnököt elsősorban azzal kapcsolatban érdekelte a magyar miniszterelnök véleménye, mit gondolt az orosz-ukrán háború gyors lezárásáról. Egy másik forrás szerint Trump arról is kérdezte Orbánt, milyennek látja Oroszország képességeit a háború folytatására, mennyire látja háborúállónak Vlagyimir Putyin rendszerét, és milyen rendezési menetrendet képzel el.
A Szabad Európa forrása szerint a nyugati vezetőkben felháborodást keltő nyári békemisszió mintájára decemberben újabb következhet. Feledy Botond külpolitikai szakértő azt mondta a lapnak, az újabb, Magyarország uniós elnökségét lezáró missziót a két vezető közti jó kapcsolat miatt Orbán már úgy keretezheti, hogy „Donald Trump üzenetét viszi” a feleknek.
Ennek részleteiről egyelőre keveset tudni, de az érintettek – vagyis Volodimir Zelenszkij ukrán, Vlagyimir Putyin orosz és Hszi Csin-ping kínai elnök – júliusban is „nagyon nyitottak és rugalmasak voltak”, így napok alatt össze lehetett állítani a látogatások menetrendjét, írja a lap. Kormányzati forrásaik abban reménykednek, a közeljövőben Trump is Budapestre látogathat.
Az Orbán által is békepártiként emlegetett Donald Trump korábban arról beszélt, megválasztása esetén „24 óra alatt békét teremt Ukrajnában”. Trump beiktatásával várhatóan néhány gyors, látványos politikai sikert akar felmutatni, ezek egyike a harcok berekesztése az ukrán fronton, akár azon az áron is, hogy nem születik hosszabb távon fenntartható békemegállapodás.
Az új amerikai elnök nemrég Keith Kellogg nyugalmazott altábornagyot nevezte meg orosz–ukrán különleges követének, azzal az ígérettel, hogy vele erélyesen el fogják érni a békét, és újra biztonságossá fogják tenni a világot. Trump ezzel egy újabb olyan embert választott maga mellé a Fehér Házba, aki az elmúlt nyolc évben bebizonyította felé irányuló hűségét, illetve olyasvalakit, aki rendszeres szereplője a Fox Newsnak. Kellogg béketervéről itt írtunk hosszabban.