Az EU a magyar elnökség után keményebben szankcionálná Oroszországot

2024. október 21. – 21:25

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európai Unió tagállamai januárban újrakezdik a tárgyalásokat az Oroszország elleni szankciókról, azért csak januárban, mert addigra lesz vége a miniszteri Tanács magyar elnökségének – írja a Politico. Az oldal forrásai szerint azzal, hogy Ukrajna legfontosabb támogatója, Lengyelország kormánya veszi át januártól az elnökséget, a szankciók ügye is újra terítékre kerül.

A Politico diplomata forrásaira hivatkozva arról is ír: Orbán Viktor arra használja fel az EU-elnökséget, hogy erre az időszakra leálljanak a tárgyalások a további szankciókról.

„Kemény tél jön Ukrajnában, de vége a katasztrofális magyar elnökségnek is” – mondta a Politicónak egy neve elhallgatását kérő magas rangú diplomata.

A lengyel kormány már korábban jelezte, hogy az elnöksége alatt szigorúbban lépne fel a az Európába érkező orosz olajjal szemben. Az EU korábban is vezetett be korlátozásokat az orosz olajra, és jelentősen csökkentette a vezetékes gáz vásárlását is, Moszkva azonban számos kiskaput kihasznál többek között a nehezen követhető tartályflottájukból is üzemanyagot árulnak világszerte.

Arról, hogy pár napja a tagállami vezetők Orbánnal együtt egyhangúlag kimondták, készek újabb szankciókra Oroszország ellen, itt írtunk.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!