Franciaország támogatja Ukrajna győzelmi tervét

2024. október 19. – 21:47

Másolás

Vágólapra másolva

Franciaország támogatja Ukrajna győzelmi tervét, amelyben a két és fél éve megtámadott ország a háború tárgyalásos úton történő lezárásához vezető folyamat lépéseit foglalta össze, jelentette ki Jean-Noël Barrot francia külügyminiszter, a Euronews szerint.

A beszámolóból kiderül, hogy Barrot azt is hangsúlyozta szombaton, Kijevben tartott sajtótájékoztatóján, hogy együttműködik az ukrán tisztviselőkkel annak érdekében, hogy más országok támogatását is megnyerje a javaslathoz. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a hét elején ismertette országa győzelmi tervét, amelynek kulcseleme az is, hogy Ukrajna hivatalos meghívást kapjon a NATO-ba, ám ettől több tagország óvakodik amíg a reménybeli tagjelölt területén háború zajlik.

A francia külügyminiszter azzal nyomatékosította támogatási szándékát, hogy kijelentette, az orosz győzelem az erősebb logikáját érvényesítené és káoszba taszítaná a nemzetközi rendet. Mint hozzátette, ez az oka annak, hogy Franciaországban részt kell vállalnia abban, hogy Zelenszkij elnök győzelmi terve mögé a lehető legtöbb ország felsorakozzon.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!