Egyre hangosabb a szócsata Izrael és az ENSZ között

2024. október 15. – 15:13

Egyre hangosabb a szócsata Izrael és az ENSZ között
Mar Sarbel 19. századi maronita keresztény szent szobra és egy romeltakarításban dolozó homlokrakodó a libanoni Aito falujában, amit izraeli légicsapás ért október 15-én – Fotó: JOSEPH EID / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Újabb részletek derültek ki az ENSZ emberi jogi hivatala jóvoltából az észak-libanoni keresztény falu, Aito elleni izraeli légitámadásról. A BBC közvetítése idézi a szervezetet, ami szerint a 21 áldozatból tizenketten nők, ketten gyerekek voltak. Az izraeli csapás egy négyemeletes épületet ért. Jeremy Laurence ENSZ-szóvivő szerint kétségek merültek fel abban, hogy betartják-e a nemzetközi humanitárius jogot, az esetet pedig ki kell vizsgálni.

Az ENSZ elítélte kedden az utóbbi napok gázai izraeli túlkapásait is. Például azt az esetet, amikor a Dzsabalia menekülttáborban ételért sorban álló emberekre nyitottak tüzet, amiben tízen meghaltak. Az izraeli haderő az eset kivizsgálását ígérte, megjegyezvén, hogy „csak terrorcélpontok ellen” hajtanak végre műveleteket. Az utóbbi napokban élessé vált a világszervezet és Izrael szembenállása, miután több békefenntartó is megsérült izraeli támadásokban.

A keddi napon is folytatódtak az izraeli légicsapások Libanonban, az ország déli részében egy falut találtak el, négy ember meghalt. Folytatódnak a szárazföldi összecsapások is az izraeli hadsereg és a Hezbollah harcosai közt, a szervezet pedig újabb rakétákat lőtt ki Izraelre. Izrael egyébként hétfőn összesen 230 célpontot támadott Libanonban és a Gázai övezetben.

További hírek a háborúról:

  • Izrael arra figyelmeztette a libanoni mentősöket, hogy ne szállítsanak Hezbollah-harcosokat, mert potenciális célpontokká válhatnak.
  • Egy fegyveres tüzet nyitott rendőrökre az izraeli 4-es főút mentén, egy rendőrt megölt, négy embert megsebesített. Végül egy civil lőtte agyon a merénylőt.
  • Az ENSZ elkezdte a gyermekbénulás elleni újabb tömeges oltást a Gázai övezetben, közel 93 ezer gyereket terveznek vakcinálni. Eközben két hét szünet után Izrael 30 kamionnyi segélyszállítmányt engedett be az övezetbe, bár a harcok aktuális helyszínére, a Dzsabalia menekülttáborba nem tudnak ez az utánpótlás bejutni.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!