Bejrút polgármestere szerint annyi menekült érkezik a fővárosba, hogy a tűrőképességük határárán vannak

2024. október 8. – 16:35

Másolás

Vágólapra másolva

Abdallah Darwich, a város polgármestere a BBC-nek nyilatkozva arról beszélt, hogy a Bejrútba érkező menekültek tömeges beáramlása a tűrőképessége határára sodorta a várost.

„Ha tűzszünet lesz, Bejrút kifújja a feszültséget. Ha nem lesz tűzszünet, akkor meg fogunk törni” – mondta Darwich.

Amikor az elmúlt hetekben az eszkalálódó feszültség Libanont is elérte, Bejrút elővette azt az akciótervet, amit 2006-ban, a legutóbbi konfliktus során használtak. Csakhogy a városvezetésnek rá kellett jönnie, hogy azok az intézkedések a most beáramló embertömeg 10 százalékára lettek kitalálva.

Darwich bezáratta a város mind a 139 állami iskoláját, és menedékhelyként alakította át őket. De mostanra mindegyik megtelt, és 51 ezer menekültet tartanak el, nagyrészt egészségtelen körülmények között. Bejrút környékén még többen vannak az utcákon.

A 2006-os háború után, mielőtt a Hezbollah lett volna a fő erő Libanonban, az Öböl-államok hatalmas összegeket adományoztak az ország újjáépítésére. Bejrútban olyan transzparensek lógtak, amelyeken az állt: „Köszönjük Katarnak” és „Köszönjük Szaúd-Arábiának”.

„Most nincs »Köszönöm Katar«, nincs »Köszönöm Szaúd-Arábia«. Most senki sem ígéri, hogy segít nekünk az újjáépítésben” – mondja a polgármester. A város ráadásul még most is nyögi a 2019-es pénzügyi válság, a kikötői robbanás és a földrengés együttes hatásait.

„Adjatok békét Bejrútnak, és mindent helyrehozhatunk. De nem élhetünk a pusztításnak ebben a körforgásában” – mondja Darwich.

Férfi üldögél a sátrában Bejrút tengerparti sétánya mellett – Fotó: AFP
Férfi üldögél a sátrában Bejrút tengerparti sétánya mellett – Fotó: AFP
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!