Izrael teljes erővel harcolna a Hezbollah ellen, Netanjahu elutasította a tűzszünetet

2024. szeptember 27. – 05:55

Másolás

Vágólapra másolva

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök felszólította az izraeli hadsereget, hogy teljes erővel folytassák a harcot a Hezbollah libanoni síita terrorszervezet ellen – írja a BBC. Izraelt az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és az Európai Unió háromhetes tűzszünetre szólította fel, tartva attól, hogy a hétfő óta erősen eszkalálódó csapások egy megfékezhetetlen háborúhoz vezetnek Izrael és Libanon között, ám ezt Netanjahu elutasította.

Kezdetben úgy tűnt, nem teljesen esélytelen a tűzszüneti javaslat, mert Danny Danon, Izrael ENSZ-nagykövete azt mondta, országa „nyitott az ötletekre”. Azonban csütörtökre az izraeli politikusok határozottan elutasították a felvetést. Netanjahu az ENSZ Közgyűlésén kijelentette, hogy Izrael nem áll meg Libanonban, amíg el nem éri minden célját, „elsősorban az északi lakosok biztonságos visszatérését otthonaikba”.

„Libanon jelenleg olyan válságot él át, amely létét fenyegeti” – mondta Bou Habib az ENSZ Közgyűlésének csütörtöki késői ülésén. Emmanuel Macron francia elnök szerint Izrael elutasítása nem végleges. „A miniszterelnök hibája lenne, ha ezt visszautasítaná, mert ő vállalná a felelősséget a regionális eszkalációért” – mondta Macron Kanadában újságíróknak.

A libanoni egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint legalább 92-en vesztették életüket az izraeli légicsapásokban csütörtökön, és több százan a csapások hétfői eszkalációja óta. A Hezbollah megerősítette, hogy a Bejrút déli részén található lakóház elleni légicsapás megölte a drónegységek vezetőjét, Mohammad Sururt.

Ahogy arról részletesen írtunk, a Hezbollah és Izrael viszonya mindig is ellenséges volt, a 2006-os háború óta azonban alapvetően hallgattak a fegyverek az izraeli–libanoni határon. 2023. október 8-án, egy nappal a Hamász Izrael elleni terrortámadása és az izraeli gázai csapások kezdete után a Hezbollah elkezdte rövid hatótávolságú rakétákkal és drónokkal támadni a határ közelében található izraeli támaszpontokat és állásokat. Azóta az izraeli hadsereg, az IDF is rendszeresen hajt végre csapásokat a Hezbollah ellen. Észak-Izraelben a határövezetből 80 ezer izraeli lakost kellett kitelepíteni, közben a másik oldalon is nagyjából százezer ember járt hasonlóan.

A konfliktus a nyár folyamán fokozatosan súlyosbodott – a Hezbollah egyre több rakétát lőtt ki izraeli célpontokra, az IDF pedig egyre érzékenyebb veszteségeket okozott légi- és dróncsapásaival. Szeptemberben azonban Izrael a szó szoros és átvitt értelmében is óriásit robbantott, amikor a Hezbollah távközlési eszközeibe rejtett robbanóanyaggal – ártatlan civileken kívül – két nap alatt több ezer fegyverest, aktivistát és tisztségviselőt sebesített és ölt meg, majd pedig egy bejrúti ház alatti rejtekhely elleni légicsapásban gyakorlatilag lefejezte a Hezbollah különleges műveleti egységét.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!