Zelenszkij szerint Oroszország ukrán atomerőművek ellen tervez támadásokat

2024. szeptember 25. – 20:48

Másolás

Vágólapra másolva

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Oroszország támadásokat tervez Ukrajna atomerőművei ellen, az elnök a nukleáris katasztrófa veszélyére figyelmeztetett szerdán, az ENSZ Közgyűlésén – írja a BBC. Zelenszkij elmondta, értesülései szerint Oroszország más országok által biztosított műholdak segítségével gyűjt információkat Ukrajna nukleáris infrastruktúrájáról.

„A sugárzás nem tiszteli az államhatárokat, és számos nemzet érezheti a pusztító hatást”

– figyelmeztette beszédében az ENSZ-tagállamokat. Hozzátette, Oroszországnak meg kell értenie, hogy egy ilyen támadás nukleáris katasztrófához vezethet, ehhez pedig szükség van arra, hogy a tagállamok nyomást gyakoroljanak az agresszorra. „Ezek atomerőművek. Biztonságosnak kell lenniük” – hangsúlyozta beszédében az ukrán elnök.

Zelenszkij elmondta, Oroszország az összes ukrán hőerőművet és a vízenergia-kapacitás nagy részét megsemmisítette, hogy így kínozza az ukránokat a tél előtt. Szerinte azonban „az energiát nem szabad tovább fegyverként használni”.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter múlt héten azt nyilatkozta, Oroszország nem akar atomháborút, ugyanakkor leszögezte, Oroszországnak vannak olyan fegyverei, „amelyek komoly következményekkel bírnának a kijevi rezsim gazdái számára”.

Oroszország a háború kezdete óta többször is célba vett ukrán energetikai létesítményeket. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) augusztusban arra figyelmeztetett, hogy a zaporizzsjai atomerőmű biztonsági helyzete fokozatosan romlik. Rafael Grossi, a NAÜ vezetője egy dróntámadás után fejezte ki aggodalmát, amikor a detonáció közvetlenül az atomerőmű mellett történt. Grossi augusztus végén a Kurszk megyében található orosz atomerőművet is meglátogatta, amely elmondása szerint különösen sérülékeny rakétákkal, drónokkal vagy tüzérséggel szemben, mivel nincsenek modern védelmi elemei.

A NAÜ már az orosz–ukrán háború kirobbanása óta folyamatosan észszerűségre és önmérsékletre szólítja fel mind a két felet, az ügynökség attól tart, hogy egy meggondolatlan katonai akció súlyos nukleáris balesetet idézhet elő az erőműben.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!