Megtalálták a Donald Trump lelövésére készülő férfi előre megírt levelét a merényletről

2024. szeptember 23. – 16:57

Másolás

Vágólapra másolva

Előkerült egy levél, amelyet a Donald Trump ellen szeptember közepén merényletre készülő férfi írt még a merényletkísérlete előtt – írja a CNN.

Az exelnök, republikánus elnökjelölt egy hete épp egyik floridai golfklubjában, a Trump International Golf Clubban játszott, amikor a biztonságára vigyázó egyik ügynök – a politikusok védelméért felelős Secret Service tagja – észrevett egy férfit, aki épp átdugta egy gépkarabély csövét a drótkerítésen. A golfpályán tartózkodó ügynökök azonnal lövéseket adtak le a gyanús alakra, melyekkel megfutamították őt. A férfi autóval próbált menekülni, de a golfklubtól 70 kilométerre lekapcsolták az autópályán. Mint később kiderült, a féri neve Ryan Wesley Routh, és többször is összeütközésbe került már a törvénnyel.

A most előkerült levélre a nyomozók egy tanún keresztül találtak rá. Az illető jelezte, hogy Routh hónapokkal korábban nála hagyott egy dobozt lövedékekkel, szerszámokkal, telefonokkal és levelekkel. A merényletkísérlet híre után a tanú kinyitotta a dobozt, ebben találta „Kedves Világ” címzésű levelet.

„Ez egy merénylet volt Donald Trump ellen, de kudarcot vallottam. Mindent megpróbáltam és mindent beleadtam, amit csak tudtam. Most már rajtad múlik, hogy befejezd a munkát; és 150 000 dollárt ajánlok annak, aki be tudja fejezni a munkát”

– írta Routh a levélben, amely a közzétett ügyészségi iratokban teljes terjedelmében olvasható:

Forrás: Amerikai igazságügyi minisztérium
Forrás: Amerikai igazságügyi minisztérium

Routh a levélben azt is felrója Trumpnak, hogy „megszakította a kapcsolatot Iránnal, mint egy gyerek”.

Az ügyészség szerint Routh már régóta készülhetett a merényletre, egy kézzel írt listára gyűjtötte, hol fog megjelenni Trump a novemberi elnökválasztásig, és a floridai golfklubnál, illetve Trump Mar-a-Lagó-i birtokánál is többször járt az elfogása előtti hónapban. Az egyik telefonjának keresési előzményeiben megtalálták azt is, hogy érdeklődött arról, hogyan lehet Floridából Mexikóba utazni.

A férfinek hétfőn lesz bírósági meghallgatása.

Ez a merényletkísérlet már a második volt Trump ellen ebben a választási kampányban: az exelnököt július 13-án lőtték meg a pennsylvaniai Butlerben tartott választási gyűlésén. A 20 éves elkövető több embert eltalált, miután leadta lövéseit. Donald Trumpnak csak a füle sérült meg, egy résztvevő viszont halálos lövést kapott, ketten pedig megsérültek a lövöldözésben. A merénylőt lelőtték.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!