Izraeli vadászgépek bombázták Libanon déli részét

2024. szeptember 19. – 18:44

Másolás

Vágólapra másolva

Izraeli vadászgépek légitámadásokat hajtottak végre Libanon déli részén, miután az izraeli hadsereg bejelentette, hogy célba veszik a Hezbollah támaszpontjait. A Guardian tudósítása szerint Libanon fővárosa, Bejrút felett is elrepültek a vadászgépek.

„A Hezbollah évtizedek óta fegyverként használja a polgári házakat, alagutakat ásnak alájuk, és emberi pajzsként használják a civileket”

– közölte az izraeli hadsereg. A légicsapásokat Hasszán Naszrallah Hezbollah-vezér beszédével egy időben indították, aki a libanoni robbantássorozat kezdete óta először szólalt meg nyilvánosan. Beszédében azt mondta, hogy addig folytatják a harcot, amíg Izrael ki nem vonul a Gázai-övezetből.

A CNN szerint az Iráni Forradalmi Gárda parancsnoka azt mondta, hogy Izrael hamarosan „az ellenállás tengelyének határozott és megsemmisítő válaszával” fog szembesülni. Hoszein Szalami ezzel a Hezbollah vezérét akarta biztosítani arról, hogy Irán kiáll a szélsőséges szervezet mellett.

Joáv Gallant izraeli védelmi miniszter még szerdán jelentette be, hogy megkezdődik a háború új szakasza, melynek középpontjában az északi front lesz, ahol az izraeli erők a Hezbollah ellen harcolnak. A védelmi miniszter csütörtökön már azt mondta, hogy a háború következő szakasza nagy lehetőségeket rejt, de komoly kockázatai is lehetnek.

Bár a légitámadások az elmúlt hónapokban megszokottá váltak Libanonban, a héten végrehajtott támadások alacsonyabb intenzitásúak voltak a korábbiaknál. Ugyanakkor az országot robbantássorozat rázta meg, amelyben legalább 38 Hezbollah-tag meghalt, és több ezren megsebesültek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!