Orbán Viktor: Trump elnök élete veszélyben van, egészen a győzelméig

2024. szeptember 16. – 14:51

Másolás

Vágólapra másolva

„Egyértelmű, hogy Trump elnök élete veszélyben van, egészen a győzelméig. Imádkozunk önért, elnök úr!” – így reagált Orbán Viktor az X-en, azután, hogy vasárnap újabb merényletet kíséreltek meg Donald Trump republikánus elnökjelölt ellen.

Trump vasárnap a West Palm Beach-i Trump International Golf Clubban golfozott, mikor lövések dördültek. Kampánycsapata vasárnapi közleményében azt írta, a volt elnök biztonságban van – ezt később maga Trump is megerősítette egy, az adománygyűjtőinek küldött emailben.

A Palm Beach megyei rendőrség hétfőn egy 50 év körüli férfit tartóztatott le a merényletkísérlet miatt. A férfit Ryan Wesley Routh néven azonosították, a BBC szerint Routh 2023-ban azt mondta a New York Timesnak, hogy segíteni akarja az ukrajnai háborús erőfeszítéseket, és afgán katonákat akar toborozni, akik elmenekültek a tálibok elől.

A republikánus elnökjelölt legutóbb a múlt heti elnökjelölti vitán adta jelét, hogy milyen jó viszonyt ápol a magyar miniszterelnökkel. „Orbán Viktor kemény ember, okos ember. Azt mondta, hogy Trumpra van szükség elnökként, mert tőle Kína és Észak-Korea is félt. Oroszország is félt” – mondta Trump, aki rajongója, Orbán felemlegetésével azt próbálta igazolni, hogy igenis vannak tisztelői a világban.

Donald Trumpot július 13-án lőtték meg a pennsylvaniai Butlerben tartott választási gyűlésén. A 20 éves elkövető több embert eltalált, miután leadta lövéseit. Donald Trumpnak csak a füle sérült meg, egy résztvevő halálos lövést kapott, ketten pedig megsérültek a lövöldözésben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!