Putyin: Oroszországban a média szabad

2024. szeptember 2. – 10:52

Másolás

Vágólapra másolva

„Szinte minden nyugati országban, ahol újságíróink dolgozni próbálnak, különböző akadályokba ütköznek. Betiltják az orosz tévécsatornákat, közvetlenül cenzúrázzák a médiánkat. (...) Ez természetesen ellentmond a szólásszabadság és a szabad információterjesztés demokratikus elveinek” – mondta Vlagyimir Putyin, aki mongóliai látogatása előtt interjút adott az Onoodor nevű mongol lapnak. A Kreml oldalára is felkerült interjúban a mongol lap újságírója arról kérdezte az orosz elnököt, hogy szerinte hogyan lehet fenntartani az egyensúlyt a nemzetbiztonság és a sajtószabadság között. Putyin erre válaszul kezdett el beszélni az orosz újságírók munkájáról.

„Oroszországban a média szabad. Ezt az alkotmány határozottan garantálja. Meggyőződésünk, hogy az információs szférában pluralizmusra és nyitottságra van szükség. A hatóságok szerkesztői politikától függetlenül konstruktívan lépnek kapcsolatba a televíziós csatornákkal, hírügynökségekkel, újságokkal, internetes portálokkal és más tömegkommunikációs szervezetekkel. Az egyetlen követelmény számukra az orosz jogszabályok betartása” – mondta. Szerinte ezeket a szabályokat az Oroszországba akkreditált külföldi tudósítóknak is meg kell érteniük. „Így megmarad a sajtószabadság és a nemzetbiztonság közötti szükséges egyensúly” – mondta.

Az orosz elnök szerint a nyugati országok azért cenzúrázzák és nevezik propagandistának az orosz újságírókat, mert „el akarnak menekülni az igazság elől.”

Putyin beszélt arról is, hogy az Oroszország elleni szankciók miatt orosz sportolók nem szerepelhettek a párizsi olimpián. „A Nemzetközi Olimpiai Bizottság jelenlegi vezetői, akik a kollektív Nyugat, és elsősorban az Egyesült Államok parancsára cselekszenek, durván lábbal tiporják azokat az olimpiai eszméket, amelyeket meg kell védeniük” – mondta.

Az orosz elnök kitért az ukrajnai háborúra is, azt mondta, hogy annak oka „az Egyesült Államok vezette kollektív Nyugat szándékos oroszellenes politikája”. „Ukrajna a Nyugat geopolitikai ambícióinak megvalósításában alkufokozóvá vált” – mondta Putyin.

A Kreml közleménye szerint Putyin Ukhnaagiin Khürelsükh mongol elnök meghívására megy az országba, hogy megemlékezzenek a közös katonai győzelmük 85. évfordulójáról. Az orosz elnök most először látogat olyan országba, ahol a nemzetközi jog szerint le kellene tartóztatni a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) tavalyi elfogatóparancsa alapján. Az ICC-tagországok (így Mongólia is) elméletben kötelesek letartóztatni olyan személyeket, akikre vonatkozóan bírósági elfogatóparancsot adtak ki. Oroszország azonban látszólag nem aggódik az út miatt, Dmitrij Peszkov szóvivő pénteken azt nyilatkozta, kiváló párbeszédet folytatnak „mongóliai barátaikkal,” a látogatás „minden vonatkozását” gondosan előkészítették. A látogatást a mongóliai külügyminisztérium is bejelentette pénteken.

Nem ez lenne az első alkalom, hogy egy ICC-tagállam nem tartja be a nemzetközi jogot, Omar Hassan al-Bashir, Szudán volt elnöke Dél-Afrikában és Jordániában is megúszott egy-egy látogatást.

Tavaly márciusban a Nemzetközi Büntetőbíróság több mint húszéves története során első alkalommal adott ki elfogatóparancsot európai vezető ellen. Putyinnak jó eséllyel nem kell attól tartania, hogy valóban bíróság elé kerül, de az elfogatóparancs akkor is fáj neki, ha ez sosem történik meg. A parancs egyben azt is jelenti, hogy ha Putyin Magyarországra jönne, a nemzetközi jog megsértése lenne nem letartóztatni.

Augusztus végén Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is aláírta a Római Statútumot, ezzel Ukrajna hivatalosan, intézményi szinten is elismeri a Nemzetközi Büntetőbíróság joghatóságát. Az ICC az 1998-as római statútum alapján jött létre 2002-ben. Csupán a dokumentumot ratifikáló országoknak tartozik elszámolással, ilyen jelenleg 124 van a földön. A statútumot nem ratifikálta Oroszország, az Egyesült Államok és Kína sem.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!