Oroszország folytatja a súlyos dróntámadást Ukrajna ellen, légiriadót rendeltek el az országban

2024. augusztus 27. – 08:47

Másolás

Vágólapra másolva

Az orosz–ukrán háború egyik legnagyobb légitámadása után egy nappal Oroszország több hullámban indított rakéta- és dróntámadásokat szerte Ukrajnában kedd hajnalban, többek között Kijevben, Lvivben, valamint Harkiv és Odessza térségében, a támadásokban legalább négyen meghaltak, írja a Reuters. A hírügynökségnek nyilatkozó szemtanúk szerint három robbanás történt Kijevben az éjjel.

Az ukrán hadsereg azt közölte, hogy ketten a közép-ukrajnai Krivij Rihben haltak meg, amikor találat ért egy szállodát, ketten pedig a Zaporizzsja elleni dróntámadásban vesztették életüket. Kora reggel légiriadót rendeltek el az országban, mert ukrán megfigyelők hiperszonikus rakétákat indító orosz repülőgépeket észleltek. Az ukrán légvédelem szerint az egész országot támadás fenyegeti, írja a BBC.

Az orosz védelmi minisztérium közleménye szerint nagy hatótávolságú légi és tengeri precíziós fegyvereket vetettek be erőművek és a polgári infrastruktúra ellen Ukrajna-szerte, többek között Kijevben, Lvivben, valamint Harkiv és Odessza térségében. Az eddigi jelentések szerint a zaporizzsjai erőmű nem sérült meg.

Oroszország hétfő hajnalban kezdett súlyos rakéta- és dróntámadásba Ukrajna ellen. Mikola Olescsuk, az ukrán légierő parancsnoka szerint Oroszország 127 rakétát és 109 támadó drónt indított, melyek közül Ukrajna 102 rakétát és 99 drónt hatástalanított. Kárpátalja felett is lelőtt egy robotrepülőgépet az ukrán légvédelem. Olescsuk a Telegramon az eddigi „legnagyobb légitámadásnak” nevezte ezt az összehangolt csapássorozatot. Az ukrán Pravda szerint a hétfői támadás csaknem 1,3 milliárd dollárba került Oroszországnak.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!