Tusk szerint nem lenne meg a többségük az abortusz liberalizációjához

2024. augusztus 24. – 17:20

Másolás

Vágólapra másolva

Donald Tusk lengyel miniszterelnök szerint kormánya nem tudna lazítani az abortusztörvényen, mert nem lenne meg az ehhez szükséges parlamenti támogatás – írja az Euronews.

Tuskot tavaly választották meg Lengyelország miniszterelnökének, egyik kampányígérete volt, hogy lazít a 2021-ben bevezetett abortusztörvényen, amely Európa legszigorúbbjának számít.

„Ne áltassuk magunkat, ebben a ciklusban nem lesz többsége az abortusztörvény lazításának a parlamentben” – mondta Tusk egy pénteki rendezvényen, ahol erről kérdezték. A miniszterelnök jelenleg úgy látja, meg kell várniuk a következő választást, hogy nagyobb többségre tehessenek szert a törvény módosításához.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!