Újabb házkutatást tartottak a Tate fivérek romániai rezidenciájában

2024. augusztus 21. – 12:10

Másolás

Vágólapra másolva

Újabb razziát tartottak szerdán kora reggel a Tate fivérek romániai házában, írja az AP. A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) négy bukaresti és Ilfov megyei helyszínen – köztük a Tate fivérek rezidenciájában – tartott házkutatást.

A DIICOT közleménye szerint az újabb bűnvádi eljárást bűnszövetkezet létrehozása, kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális visszaélés, illetve emberkereskedelem és pénzmosás gyanújával indították.

A Tate fivéreket és két román állampolgárságú feltételezett bűntársukat még 2022. december 30-án tartóztatták le Bukarest Voluntari nevű elővárosában, tavaly júniusban pedig bíróság elé állították őket. A vádpontok között bűnszervezet létrehozása, többrendbeli emberkereskedelem, kétrendbeli nemi erőszak, informatikai rendszerek jogosulatlan használata és adatok módosítása, valamint tettleges bántalmazás és egyéb erőszakos cselekmények szerepelnek. A DIICOT szerint 2021 elején a négy vádlott szervezett bűnözői csoportot hozott létre, amely emberkereskedelemmel foglalkozott Románia, az Egyesült Államok és Nagy Britannia területén.

A vádirat szerint a csoport tagjai fiatal lányokat kényszerítettek arra, hogy szexuális tartalmú videókon szerepeljenek. A bűnszervezet tagjai a „loverboy” módszert alkalmazták, azaz szerelmet színlelve hálózták be a lányokat, akiket aztán egy Ilfov megyei házban tartottak fogva, és különféle módszerekkel pornóvideók készítésére kényszerítették őket, majd ezeket feltöltötték az internetre. A hatóságok hét áldozatot azonosítottak a nyomozás során, akik közül hárman polgári peres félként csatlakoztak a perhez.

Az X-en több mint 9 millió követővel rendelkező, 37 éves Andrew Tate és öccse, Tristan Tate három hónapot töltött előzetes letartóztatásban. 2023. márciusban házi őrizetbe kerültek, amelyet tavaly augusztusban oldottak fel. Azóta hatósági felügyelet alatt állnak. Július elején a bukaresti törvényszék úgy döntött, hogy bár a testvérpár továbbra is hatósági felügyeletben marad, a bíróság engedélyével elhagyhatja Romániát.

Az önsegítő guruvá lett kick-box bajnok influenszert, Andrew Tate-et a nőgyűlöletre hajlamos férfiközönség istenként tisztelte a közösségi médiában, amíg ki nem tiltották onnan, és a román rendőrség le nem tartóztatta a fenti vádakkal.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!