Szakállatlankodásért csapták el a tálibok a biztonsági erők több tagját

2024. augusztus 20. – 17:06

Szakállatlankodásért csapták el a tálibok a biztonsági erők több tagját
Tálib biztonsági emberek ünnepelnek Herát város utcáin az amerikai kivonulás harmadik évfordulóján 2024. augusztus 14-én – Fotó: Mustafa Noori / Middle East Images / Middle East Images via AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A biztonsági erők 281 tagját bocsátotta el az afganisztáni tálib vezetés moralitásügyi minisztériuma, mivel nem növesztettek a szigorú iszlám előírásoknak megfelelő szakállat – írja a Reuters.

A bűnmegelőzési és erényhirdetési tárca szerint egyébként tavaly mintegy 13 ezer embert vettek őrizetbe erkölcsi okokból. A felüket 24 óra elteltével szabadon is engedték. Azt nem közölte a minisztérium, milyen bűnök miatt ültették le az illetőket, illetve milyen nemi arányban kerültek rácsok mögé az elkövetők.

Az erőteljesen zeneellenes, az iszlám középkorias felfogását megtestesítő tálibok a tárca jelentése szerint 21 328 hangszert semmisítettek meg tavaly. Ezek mellett több ezer embert akadályoztak meg abban, hogy erkölcstelen filmeket terjesszenek a helyi piacokon.

A Reuters emlékeztet, a Talibán 2021-ben vette át Afganisztán irányítását az amerikaiakkal kötött paktum eredményeként. A moralitási minisztérium a korábbi nőjogi tárca irodáiba költözött be. Az országban jelenleg kőkeményen elnyomják a nőket, a szólásszabadság pedig nemigen létezik az ENSZ szerint. A világszervezet jelentéseiben olyan esetek is szerepelnek, miszerint nőket nem megfelelő öltözködés miatt vesznek őrizetbe.

A tálib kormányzat tagadja a túlkapásairól szóló híreket, és állítja, csak az iszlám és az ország szokásait alkalmazza. Eközben az erkölcsminisztérium már közölte, új tervet eszeltek ki az öltözködési szabályok betartatására, ezt már az országot államfőként Kandahárból irányító legfelsőbb vezető, Hibatullah Ahundzada is láttamozta. Ez lényegében arról szól, hogy kötelezővé tennék a nők arcának teljes eltakarását (akár a burka nevű ruhadarabbal), és a nők helyett a család férfitagjait szankcionálnák, ha egy nő ezt nem tartja be.

A tálibok állítják, eközben meg is védik a nőket. Például tavaly megakadályozták mintegy kétszáz nő eladását, illetve 2600 esetben az ellenük irányuló erőszakot.

(via CNBC TV18)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!