Oroszország ismét ballisztikus rakétákkal lőtte Kijevet

2024. augusztus 18. – 11:50

Másolás

Vágólapra másolva

Oroszország augusztusban már harmadik alkalommal lőtte ballisztikus rakétákkal Kijevet, előzetes adatok szerint mindegyiket lelőtte az ukrán légvédelem – közölte vasárnap az ukrán főváros katonai közigazgatása alapján az MTI.

„Ez már a harmadik ballisztikus rakétacsapás augusztusban a főváros ellen, pontosan hat napos időközökkel minden egyes támadás között” – ismertette Szerhij Popko, a kijevi katonai közigazgatás vezetője Telegram-oldalán.

Popko szerint az orosz hadsereg nagy valószínűséggel észak-koreai ballisztikus rakétákat használt. Hozzátette, hogy az ukrán légvédelem több orosz drónt is megsemmisített.

A kijevi katonai közigazgatás vezetője szerint egyelőre nincsenek értesülések esetleges károkról, vagy áldozatokról. A kezdeti támadást követően két órával ismét légiriadót rendeltek el a főváros térségében, illetve Ukrajna központi és északkeleti régióiban.

Kijevet utoljára július 9-én érte súlyos rakétatámadás. Akkor nem sikerült elhárítani mindet, találat érte Ukrajna legnagyobb gyermekkórházát, az Ohmatditot is.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!