Ikerpandák születnek a berlini állatkertben

2024. augusztus 13. – 15:12

Másolás

Vágólapra másolva

Ismét pandaikreket vár Meng Meng, a berlini állatkert nőstény óriáspandája, írja a Berliner Morgenpost. Az állatnak legutóbb 2019-ben születtek ikrei.

Az állatkert tájékoztatása szerint a vasárnapi ultrahang-vizsgálatra egészen Kínából érkeztek szakértők. A vizsgálat két 2,5 centis pandaembriót mutatott ki.

Az állatkert nagy lelkesedéssel fogadta a hírt, Franziska Sutter, az állatkert állatorvosa azonban hangsúlyozta, Meng Meng egyelőre a terhesség első szakaszában van, ami azt jelenti, hogy a magzatok még elhalhatnak. Az óriáspandák vemhességi ideje általában három-hat hónap.

A pandák egyébként világszerte a kínai állam tulajdonába tartoznak. Mivel a pandák vadon csak Kínában élnek, és védett állatként nem lehet őket csak úgy hazavinni, a beszerzés kizárólag állatkertek számára nyitott, és ott is meglehetősen korlátozott.

A pandamonopóliumról és diplomáciáról itt és itt írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!