Az óriáspanda a rajzfilmekben rendszeresen a világ legcukibb állataként jelenik meg (kivéve természetesen a South Parkot), és akinek volt már szerencséje élőben is látni egyet, az hajlamos egyetérteni ezzel az ábrázolással. Egy nagy, bumfordi maci, fekete-fehér szőrmebundában, ami igazából semmit nem csinál egész nap, csak lustálkodik és bambuszt eszik, a legsúlyosabb izgalom pedig az életükben ez a klasszikus jelenet:
Az embernek akár még az is eszébe juthat, elnézve ezt, hogy milyen jó lehet pandának lenni.
Pedig pandának lenni valójában nem túl jó, veszélyeztetett faj, nagyjából 2000 él belőle vadon, és még körülbelül 400 fogságban, állatkertekben. Amúgy pedig a panda egy fura evolúciós baleset: alapvetően húsevő, erre fejlődött ki az emésztőrendszere, de aztán valamikor pár millió évvel ezelőtt, máig tisztázatlan okokból vegánra váltott, sőt, kimondottan finnyás vegánra, mert csak bambuszt eszik, és abból is csak a friss hajtásokat.
Mivel a szervezete egyébként nem erre van kitalálva, rettenetesen rossz hatékonysággal dolgozza fel az egyetlen kaját, amit szeret, ezért tulajdonképpen folyamatosan ennie kell, akár napi 40 kilót is elfogyaszt, ami szép teljesítmény egy nagyságrendileg ember méretű jószágtól. (Oké, térjünk ki az adekvát kérdésre is, ami most mindenkiben felmerült: körülbelül napi negyvenszer ürítenek a rengeteg kaja miatt.)
Többek között az étkezési szokásai miatt van az is, hogy elég költséges dolog pandát tartani, az edinburgh-i állatkert például 2011-ben 70 ezer fontot költött két felnőtt panda éves bambuszadagjára, ami körülbelül 34 millió forintot jelent.
És akkor még ott van a pandák bérleti díja, évi egymillió dollár példányonként.
Pandát ugyanis nem lehet vásárolni, az összes állat a kínai állam tulajdona, ami diplomáciai és PR-eszközként, illetve pénzkereseti forrásként használja őket. Mivel a pandák vadon csak Kínában élnek, és védett állatként nem lehet őket csak úgy hazavinni, a beszerzés kizárólag állatkertek számára nyitott, és ott is meglehetősen korlátozott.
A kínaiak a panda marketingértékére már a középkorban rájöttek, a mindenkori császár többször ajándékozott pandákat diplomáciai gesztusként külföldi uralkodóknak. Az ilyesmi egyébként bevett szokás volt évszázadokon át, híres eset volt például, amikor Abraham Lincoln elefántokat kapott ajándékba Sziám uralkodójától, amit udvariasan visszautasított, vérig sértve ezzel őfelsége IV. Rámát (mondjuk, a sértődés kétoldalú lehetett, ugyanis az ajándék mellé tartozó levelet tévedésből nem Lincolnnak, hanem az akkor már egy éve nem hivatalban levő előző elnöknek, James Buchanannek címezték.)
De még ennél is híresebb ajándék volt az a két panda, amikkel Mao Ce-tung 1972-ben, Nixon történelmi kínai látogatása alkalmával lepte meg a first ladyt, Pat Nixont. Ő a washingtoni állatkertnek adományozta az állatokat, ahol hamarosan óriási sztárok lettek, egyrészt az amerikai–kínai barátkozás jelképeiként, másrészt mert akkor már húsz éve nem lehetett látni pandát amerikai állatkertben. A sikeren felbuzdulva a kínaiak az 1970-es években rendszeresen adományoztak pandákat nyugati és japán állatkerteknek, ez a gyakorlat pedig – a nagy sikerű pingpongdiplomácia mintájára – meg is kapta a pandadiplomácia becenevet.
A nyolcvanas években aztán változott a diplomáciai széljárás, és a kínaiak véget vetettek a pandák osztogatásának (ez azzal párhuzamosan történt, hogy kritikus szintre, ezer alá csökkent a vadon élő példányok száma). 1984-ben vezették be az új rendszert: pandát nem lehet se eladni, se ajándékozni, akinek kell, az béreljen. Méghozzá elég extrém feltételek mellett, évi egymillió dollárért, tízéves távra. Az amerikaiaknak a kilencvenes évek végére annyit sikerült elérniük a környezetvédők nyomására, hogy Kína vállalja, ezeknek a pénzeknek a felét környezetvédelemre és a pandák természetes élőhelyének fenntartására fordítja.
Mivel a kínaiak monopolhelyzetben vannak pandaügyben, még azt is átverték a világ állatkertjein, hogy ha valahol egy bérelt pandapárnak utóda születik, az is a kínaiaké, az állatkert a születése után 400 ezer dollárt fizet, és pár éven belül vissza is kell adnia a kölyköt Kínának. (Néha egyébként a felnőtteket is visszaadják a bérlet lejárta előtt, a járvány alatt például egy kanadai állatkert járt így, miután egyszerűen nem tudott elég bambuszt beszerezni a pandáinak, illetve úgy általában kigazdálkodni a fenntartásukat.)
Jelenleg nagyjából ötven panda él a világ Kínán kívüli részén, és azok az állatkertek, amik beruháznak rájuk, igazi sztárként kezelik őket. Hozzánk legközelebb a bécsi állatkertben lehet találkozni velük.
(New York Times, Global Times, Harvard.edu, University of Oxford)
