A Hezbollah drónokkal támadta Izraelt

2024. augusztus 6. – 15:14

Másolás

Vágólapra másolva

Legalább hat embert kórházba szállítottak a libanoni Hezbollah észak-izraeli dróntámadása után kedden. Négyen repeszektől sérültek meg, ketten pedig pánikreakciók miatt kerültek kórházba – írja a Times of Israel.

A Hezbollah hétfőn is dróntámadást indított Izrael ellen. A libanoni katonai szervezet beavatkozása vasárnapra már sejthető volt, miután Irán és a Hezbollah vezetői bosszút ígértek a Hezbollah legfőbb katonai parancsnoka, Fuad Sukr és a Hamász politikai vezetője, Iszmail Hánije meggyilkolása miatt.

Hétfőn Szergej Sojgu, az orosz biztonsági tanács titkára Teheránba érkezett, hogy tárgyaljon Maszúd Peszeszkian iráni elnökkel. Irán és Oroszország együttműködését jelzi az is, hogy februárban Irán küldött ballisztikus rakétákat az oroszoknak. Múlt pénteken Oroszország is elítélte a Hezbollah és a Hamász vezetőinek meggyilkolását, Sojgu ekkor azt mondta, ennek veszélyes következményei lehetnek.

Izrael vállalta a felelősséget a bejrúti támadásért és Fuad Sukr megöléséért. Hánije meggyilkolását azonban nem ismerték el, de széles körben úgy vélik, Izrael áll ezen merénylet mögött is.

Az Egyesült Államok álláspontja az, hogy támadás esetén megvédi Izraelt. Jonathan Finer, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója vasárnap azt nyilatkozta, hogy az USA és Izrael minden lehetséges kimenetelre felkészül, de a Fehér Ház legfőbb célja az indulatok és a térség konfliktusainak csillapítása.

Közben a Times of Israel beszámolója szerint ultraortodox szélsőséges tüntetők áttörték a hadsereg Tel Hasomer-i támaszpontját, átugrottak a kerítésen, hogy megakadályozzák jesiva diákok besorozását Izrael haderejéhez, az IDF-hez. A növekvő feszültségek miatt Japán is arra kéri állampolgárait, hogy ne utazzanak Izraelbe.

A Kan műsorszolgáltató szerint lezárták az egyetlen folyosót, ahol a humanitárius segélyek eljuthatnak Gáza déli részébe, valószínűleg a térségben zajló harcok miatt. A Hamász fegyveres egysége közölte, hogy megtámadtak egy izraeli tankot a térségben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!