Boris Johnson szerint is képes Trump békét hozni Ukrajnára, de egészen másképp, mint ahogy Orbán vallja

2024. július 21. – 10:54

Másolás

Vágólapra másolva

Megválasztása esetén megvan a bátorság és az erő Donald Trumpban ahhoz, hogy véget vessen a háborúnak Ukrajnában – derült ki Boris Johnson Daly Mailnek írt véleménycikkéből. A volt brit kormányfő azonban nagyon másképp látja, hogy mit tehet a Republikánus Párt elnökjelöltje, ha megnyeri az elnökválasztást az Egyesült Államokban, mint ahogy erről Orbán Viktor beszél.

„A héten beszélve Donald Trumppal minden korábbinál jobban meg vagyok győződve arról, hogy megvan benne az erő és a bátorság, hogy megmentse Ukrajnát és békét teremtsen – és megállítsa ezt a fertőző konfliktust” – mondta a konzervatív politikus.

Nem egy telefon kell hozzá

Ez azonban nem egy telefonhívást jelent és nem azonnali tűzszünetet, ahogyan Orbán Viktor utal – a részletek nélkül – a lehetséges megoldásra, hanem épp olyan fellépést sürgetve, amit a magyar kormányfő a háború eszkalációjának nevezne.

Johnson szerint ugyanis az Egyesült Államoknak – és az Egyesült Királyságnak is – hozzá kellene járulnia, hogy Ukrajna a nyugatról kapott rakétákkal oroszországi katonai célpontokat lőjön.

Ennek hiánya a legnagyobb akadálya annak, hogy az orosz támadásokkal szemben sokszor védtelen Ukrajna, az orosz területet érő válaszlépésekkel azonban – állítja Johnson – végül rá lehetne kényszeríteni Vlagyimir Putyint, hogy a megszálló orosz erőket vonja vissza legalább a 2022. február 24-i állásokig. Ezzel az Ukrajna ötödét uraló orosz erők ellenőrzése alatt csak a szakadár donyecki és luhanszki területek és a Krím maradna, legalábbis katonai, de továbbra sem jogi értelemben.

Johnson szerint bármit is mondtak a republikánusok Ukrajnáról, Trump pontosan érti a helyzetet: „Ukrajna veresége Amerika látványos veresége lenne. Ez nem csak a Amerika legnagyobb értékeit, a szabadság és a demokrácia elhalását jelentené, és az ukrán nép rabságba vetését”. A hosszú távú következmények még mélyrehatóbbak lennének Putyin győzelme esetén – állítja Johnson, aki szerint az mind Amerikára, mind Európára nézve katasztrofális következményekkel járna, mert az orosz elnök nem állna meg Ukrajnánál. Ez a volt brit kormányfő szerint abból is látszik, ahogyan Putyin – például Carlson Tuckernek adott interjújában – Lengyelországról és a II. világháborúról beszélt, hitleri logikát követve a balti államokkal kapcsolatban is.

Rákényszerítve Putyint a visszavonulásra Johnson szerint megteremtődnének a feltételek egy valódi békére, amely Ukrajna és a Nyugat érdekeinek is megfelelő lenne, ezekért cserébe Ukrajnában garanciákat kaphatna az orosz nyelv használata és Oroszország ismét partner lehetne a NATO és a G7 – vagy Oroszországgal együtt ismét a G8 – számára.

Mire gondolt Orbán, amikor Európai naivitásról beszélt?

Orbán következetesen elutasítja, hogy a Nyugat fegyverszállítmányokkal és pénzzel erősítse Ukrajnát, ellenzi a szankciókat, békemisszióról beszél, amelynek kijevi, majd az EU-ban elutasítóan fogadott moszkvai látogatása volt a két állomása.

Ennek ellenére szokásos pénteki Kossuth rádiónak adott interjújában erőtlen európai hozzáállásról beszélt: „A naiv európaiak azt gondolják, hogy szóljunk már Putyin elnök úrnak, hogy ne bombázza már le a nem tudom milyen várost, vagy szóljunk az ukrán elnöknek, hogy persze adunk neki fegyvereket, de messzire ne lőjön be Oroszország területére, mert az nem szép, szóval, ez így nem megy” – mondta Orbán, akinek inkább a békemissziója tükrözi azt a hozzáállást, amivel Európát vádolja és Johnsoné követi azt, amit Orbán fenti idézete jelent.

Orbán nyilatkozata szerint ugyanis a háború nyelve az erő, és a világnak, a világ hatalmi központjainak – az Egyesült Államoknak, Kínának és az EU-nak – tennie kell a békéért, jeleznie, hogy nem kéri, hanem elvárja a béke megteremtését.

„Ne feledjük, hogy épp Trump, nem pedig Obama vagy Biden volt az, aki páncéltörő Javelineket adott Ukrajnának, amelyek a Kijevért folytatott harcban kulcsszerepet játszottak 2022-ben” – írta Johnson. „Trump már tett katonai beavatkozást jelentő lépést az ukrán demokrácia védelmében” – mondta Johnson, megint csak cáfolataként annak, ahogyan a fegyveres segítséget elutasító Orbán beszél a békepárti Trumpról.

„Nem állítom, hogy könnyű lesz. Erőt igényel. Elhatározást. Acélidegek kellenek hozzá. Butlerben Donald Trump megmutatta, hogy ehhez a feladathoz megvan a vérmérséklete” – írta Johnson, utalva a Trump elleni merénylet utáni pillanatokra, amikor vérző füllel a biztonságiak gyűrűjéből kiemelkedve öklét a magasba tartotta, és azt kiáltotta, „Harcoljunk!”, amit a volt brit kormányfő nemcsak a választási kampányban tanúsított talpraesettség, de általánosan is Trump elszántságának bizonyítékaként értékelt.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!