Már 18 órája várnak az indulásra egy Wizz Air-gép utasai Nizzában, Hajdú Péter is a reptéren ragadt

2024. július 15. – 11:03

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Vasárnap délután öt órakor kellett volna elindulnia Nizzából egy menetrend szerint közlekedő Wizz Air-gépnek, és röviddel hét óra előtt már be is kellett volna érkezzen Budapestre, csakhogy sem a gép, sem semmiféle helyettesítő járat nem indult el azóta a várakozó utasokkal – számolt be erről mások mellett Hajdú Péter is, aki az első Insta-sztoriját még valamivel öt óra előtt tette közzé. Hajdú azt mondta, úgy tudja, meghibásodott a gép.

Aztán legközelebb 19:30 után posztolt, amikor az ígért pótidőpontban (19:30-kor) sem tudott elindulni a gép, és mint mondta, a hölgy, akihez addig információért lehetett fordulni, azzal távozott, hogy jön majd egy kollégája. Az utasok türelmetlensége addigra már érzékelhető volt – mondta Hajdú.

Későbbi posztja szerint sem a gépnél, sem az információs pultnál nem volt senki. „Egyre ingerültebbek az emberek, nem tudjuk, hogy mi lesz, nem tudjuk, hogy hol fogunk éjszakázni.” A következő posztjában már azzal folytatta, hogy másnap 9 óra 40-kor indul majd egy gép, állítólag azt mondták, mindenki aludjon, ahol tud, kifizetik majd.

Habár Hajdúék már úton vannak Magyarországra, a hashtag szerint egy Air France-géppel, a Wizz Air többi utasa hétfő délelőtt még mindig Nizzában várakozott – írta olvasónk. „Még mindig itt ülünk a nizzai repülőtéren. A legújabb időpont 13:40-es indulás. Információ semmi, kupon csak külön kérésre, hivatkozva a repülőtársaság honlapjára” – írta olvasónk.

A Wizz Air hétfő délután közleményt juttatott el a Telexhez, amiből kiderül, hogy a járatot előre nem tervezett karbantartási munkálatok miatt kellett kénytelen átütemezni.

A Milánóból érkező mentesítő járat július 15-én délután száll fel az utasokkal Nizzából, és előreláthatólag kora este érkezik Budapestre

– írják.

A közlemény szerint a Wizz Air a protokollnak megfelelően földi kiszolgáló partnerén keresztül, szállás és étkezési utalvány felajánlásával gondoskodott minden érintett utasról. A légitársaság folyamatosan tájékoztatja az érintetteket a foglalásnál megadott SMS-ben és e-mail címen.

A budapesti reptér tájékoztatása szerint a gép késéssel, este 7-kor érkezik majd meg a fővárosba. A nizzai reptér honlapján szereplő információk szerint a gép még nem szállt fel.

A légitársaság szerint azok, akik nem nem közvetlenül ezeken a felületeken vásárolták meg jegyüket, az utazási irodához, az online jegyközvetítő oldalhoz vagy a vásárlást intéző egyéb közvetítőhöz kell információért forduljanak.

A kormányhivatal június végén bejelentette, hogy hatósági ellenőrzést indított a Ryanair, a Wizz Air, a SunExpress és a Eurowings ellen az elmúlt napokban tapasztalt jelentős késések miatt. Ebben a cikkünkben azt szedtük össze, hogy mi állhat a késések hátterében. Az aktuális esemény miatt kerestük a Wizz Airt, ha válaszolnak, frissítjük cikkünket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!